Február 2. Urunk bemutatása – Mal 3,1-4; Lk 2,22-40
A mai nap a fény ünnepe. Vizsgáljuk meg, hogy milyen félelmeink és gondjaink vannak! Bízzuk ezeket Istenre, és kérjük, hogy ragyogja be szívünket Krisztus világossága!
A mózesi törvény szerint (Móz 3,12,2) az elsőszülött fiúgyermeket a születése utáni 40. napon a jeruzsálemi templomban kellett Isten szolgálatára felajánlani. Ma arra emlékezünk, hogy Jézus bemutatásának Márián és Józsefen kívül csak Simeon és Anna volt a tanúja. Róluk azt írta Lukács evangélista, hogy: „Izrael vigaszára várt”-ak. Simeon a Szentlélek indítására ment a templomba, és felismerte, hogy a kicsi Gyermek nemcsak a választott népnek, hanem az egész emberiségnek a Megváltója.
Hallottuk, hogy Malakiás próféta mit írt a Messiásról: „… ki tudja majd elviselni az Úr jövetele napját?” És hogy: „Megtisztítja… megnemesíti őket,… hogy igazságban mutassanak be áldozatot az Úrnak”.
Mi sem bizonyítja jobban a megtestesülés minden értelmet és képzeletet felülmúló csodálatos titkát, hogy a Messiás nem ítélkezni jött, 
hanem a bűntől való szabadulást hozta el. A prófétai várakozással ellentétben az Úr eljövetele nemhogy rettenetes és félelmetes, de még csak látványos és feltűnő sem volt. Ilyen volt a születése, de a templomba való bemutatása is.
Az agg Simeon példáját állította elénk a mai evangélium. Ha készek vagyunk arra, hogy nemcsak a karjainkba vegyük Jézust, hanem be is fogadjuk Őt (vagyis Istennek átadjuk életünket), akkor bennünk is felgyullad az ő isteni tüze. Mindig velünk és bennünk lesz az Isten.
Ezen a napon Jeruzsálemben 385 táján már gyertyás körmenetet tartottak. A gyertyák megszentelése csak a 10. századtól kezdve vált általánossá, és ettől kezdve nevezték ezt a napot Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének.
Amikor II. János-Pál pápa 1997-től kezdve február 2-át a megszentelt élet napjává avatta, elrendelte, hogy a szerzetesek ezen a napon újítsák meg fogadalmaikat, melyben azt vállalják, hogy a keresztségben tett ígéretük minél tökéletesebb megvalósítására törekszenek. A pápa akkor arra is felszólította őket, hogy minden hívőt emlékeztessenek a keresztségben kapott hivatásukra, mely szerint mindegyikünknek templommá kell lennünk, hogy oda bevonulhasson Krisztus! Az Istennel és az emberekkel való találkozások színhelyévé kell válnunk!
A mai nap a Jézussal való találkozás ünnepe, amelyben Isten végtelen gyöngédsége és tapintata nyilvánul meg a bűnös ember iránt. Az Úr Jézus mindenben sorsközösséget vállalt velünk olyannyira, hogy bennünk akar élni. Mindenben hasonlóvá lett hozzánk. Úgy akar megtisztítani minket, hogy vállalta a kísértést is, hogy segítsen minket a kísértések legyőzésében: „Így, mivel maga is kísértést szenvedett, tud segíteni azokon, akik a kísértéssel küzdenek.” (Zsid 2,18.)
Bízzunk a minket szerető Istenben, és engedjük, hogy szívünket beragyogja Krisztus világossága!