Évközi 2.vasárnap B – 1Sám 3,3-10.19; Jn 1,35-42
Megtaláltuk-e Jézusban az igaz és a boldog élet forrását?
A mai evangéliumban szereplő két tanítvány (akiknek Keresztelő János bemutatta Jézust), előzőleg az igazság és a tökéletes élet szenvedélyes keresője volt.
Miután az írástudók szőrszálhasogató magyarázatai nem elégítették ki őket, csatlakoztak a magukat buzgónak tartó zelóták csoportjához. A zelóták a zsidó nép világuralmát akarták megalapítani, és szent háborút hirdettek a megszálló rómaiak ellen. A két tanítvány számára azonban kiábrándító volt a zelóták lázadó forradalmisága. Ezért aztán Kirbet Kumránban az esszénus szekta tagjai lettek, amelynek vezetője, az igazság tanítója a tökéletes élet megvalósítását ígérte nekik. De az ő tanításukban és életükben oly sok tökéletlenséget és ellentmondást találtak, hogy átpártoltak tőlük Keresztelő Jánoshoz. János azt hirdette, hogy már közel van az, aki tanúságot tesz az igazságról, miközben éles baltájával és perzselő tüzével majd megtisztítja kertjét és szérűjét.
Ők is tanúi voltak, amikor Jézus felvette a bűnbánók keresztségét. János már akkor mondta, hogy: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.” (Jn 1,29) Aztán amikor Jézus ismét megjelent, Keresztelő János újra rámutatott: „Nézzétek! Az Isten Báránya!”
Ismerték Izajás jövendölését a Megváltóról: „…az Úr az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát. Megkínozták, s ő alázattal elviselte… Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt” (Iz 53,6-7). Láthatták, hogyan áldoztak fel „mindennap, megszakítás nélkül” egy-egy bárányt reggel és este (Kiv 29,38) „a bizonyság sátorának bejáratánál” (Kiv 29, 42).
Amikor a két tanítvány megkérdezte Jézust, hogy hol lakik, a legnagyobb meglepetésükre meghívta őket magához: „Jöjjetek, nézzétek meg!”. És „…aznap nála maradtak”. Nem tudjuk, csak következtetni tudunk arra, hogy miről folyhatott a beszélgetés.
Jézus bizonyára elmondta nekik, amit majd Pilátus előtt is megvallott, hogy Ő azért jött, hogy tanúságot tegyen az igazságról. (vö. Jn 18,37). Benne elérkezett Isten uralma, amelyet azonban nem tűzzel-vassal valósít meg, hanem irgalmas, megbocsátó szeretettel. Mindent a szeretet törvényének egységébe foglalt. Megmagyarázta azt is, hogy a „Legyetek… tökéletesek” kérése (Mt 5,48) azt is jelenti, hogy legyetek türelmesek és irgalmasok!
Tapasztalhatták továbbá azt, amit Jézus később mondott, hogy: „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.” (Mt 5,6). Ez késztette őket a Jézusról való tanúságtételre egész életükben.
Él-e bennünk is az igazság és a tökéletesség utáni lankadatlan vágy? Személyes kapcsolatban élünk-e Jézussal, és tudjuk-e, hogy az igazság hogyan egyeztethető össze a szeretettel és az irgalmassággal, és hogy ezt csak Jézussal együtt élve lehet életté váltani?
Minden szentmisében halljuk áldoztatás előtt: „Íme, az Isten báránya! Íme, aki elveszi a világ bűneit!” Vajon mi értjük-e, és megdöbbenünk-e ezen? Hallgassuk Őt, aztán a személyes élményünk alapján tegyünk tanúságot arról, hogy egyedül Ő a mi Megváltónk és a boldog örök életet adó Üdvözítőnk!