Szeptember 15. – A Fájdalmas Szűzanya emléknapja Jn 19,25-27
Hiszünk-e abban, hogy nagy fájdalmak közt is lehetséges a boldogság?
A Boldogságos Szűz Máriát „Fájdalmas Szűzanyának”, sőt „Hétfájdalmú Szűzanyának” is hívjuk. A hetes számmal azt fejezzük ki, hogy a mi Nagyasszonyunk minden fájdalom hordozója. És ezzel együtt mégis boldognak valljuk őt. Hogyan lehetséges ez? Hisszük, hogy Isten az embert boldogságra és szeretetre teremtette. A kettő elválaszthatatlanul egybetartozik. Azért kaptunk szabad akaratot, hogy szeretni tudjuk Istent és azokat, akiket az Isten általunk akar szeretni. De sokszor az ember nem az Isten szeretetét választja, hanem a hitetlenséget és az engedetlenséget Isten iránt, mások java helyett pedig önzően a maga boldogságát keresi, önmaga akar boldoggá lenni. Így lesz boldogtalanná, és önzésében 
így tesz másokat is azzá. Fel kell ismernünk, hogy csak az Isten és az emberek önzetlen szeretete tehet boldoggá, enélkül nem lehetünk boldogok. Isten nem hagyja el az embert. Végtelen szeretettel szeret, és mindvégig, minden körülmények között, a sok szenvedés ellenére is szeret minket. Ezt a szeretetet szemléljük ma az ő anyjában, Máriában, akit ma nem „Nagyboldogasszonyként”, hanem „Hétfájdalmú Anyaként” tisztelünk. Mert miattunk és értünk Máriának része volt minden fájdalomban, ami csak egy anyát érhet. Betlehemben hajléktalanként, kitaszítottként szülte az ő Fiát. Halálos fenyegetettség miatt kellett vele menekülnie Egyiptomba, rengeteg nélkülözést vállalva, később is, egész életében. És végül a Golgotán Fiának iszonyú kínzásokkal meggyötört, halott testét tartotta ölében.
Mária hite és szeretete mégsem rendült meg. Valójában azt siratta, hogy szó szerint milyen „halálosan” szeret minket az Isten. Csak Isten szeretetének a tudata tehette őt boldoggá, és szenvedéseink között minket is csak ez boldogíthat.
Tegnap, a Szent Kereszt felmagasztalása ünnepének evangéliumában is olvashattuk, amit Jézus Nikodémusnak mondott: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. Mária boldog, mert „hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki”. (Lk 1,45) A mi hitünk se fogyatkozzék meg a megpróbáltatások közepette! Higgyünk abban, hogy Isten végtelenül jobban szeret minket, mint mi magunkat. És mindnyájunkat szeretetre és boldogságra teremtett, amit meg is valósít, ha mi engedjük és akarjuk! Segítsen meg minket a mi „fájdalmas” és „boldogságos” Anyánknak, a mi Nagyasszonyunknak és Pátrónánknak a példája és közbenjárása, hogy fájdalmainkban igaz szeretetünk bizonyításának lehetőségét ismerjük fel, és ezért örömmel vállaljuk keresztjeinket önmagunk és szeretteink örök boldogságának reményében!