Nagyböjt 3. hete, szombat – Lk 18, 9-14.
Sikerült-e megújítani imádságainkat a nagyböjtben?
Minden ember beszédstílusa jellemző az illető egyéniségére és kapcsolatainak a minőségére. („Le style est l homme.”) Érvényes ez nemcsak az emberekkel, hanem az Istennel való kapcsolatunkra is. Ezért amikor a nagyböjt folyamán Istennel és az emberekkel való kapcsolatainkat vizsgáljuk (és ezek megújítására törekszünk), érdemes megvizsgálni beszédstílusunkat, illetve Istennel kapcsolatban az imádságainkat is. Természetesen nemcsak azok stílusát, hanem a tartalmát is. A három isteni személlyel való kapcsolataink minősége az imádságaink tartalmán és stílusán mérhető le.
A mai evangéliumban Jézus kétféle imádságot állít elénk. A kétféle ima mögött kétféle szemléletmód van.
A vámos Istenre tekint, és Isten szemével nézi önmagát. Ezzel szemben a farizeus mint egy tükörben önmagában tetszeleg, és önmagát másokhoz viszonyítja.
A másokkal való összehasonlítás, akármilyen eredménnyel zárul, hamis képet ad önmagunkról, és különböző veszélyekkel jár. Ha különbnek érezzük magunkat másoknál, akkor a gőg, a felfuvalkodottság, az elbizakodottság veszélye fenyeget minket. Ha pedig másoknál értéktelenebbnek érezzük magunkat, akkor a sárga irigység kerít hatalmába. Tehát a mások fölötti ítélkezéstől ugyanúgy óvakodni kell, mint önmagunk méricskélésétől: elítélésétől vagy felmentésétől.
Az öndicséret senkinek nem használ, és nem is tetszik. ! Ha valakinek vannak kiváló erényei és jó tulajdonságai, és ezekkel mások előtt dicsekszik, akkor ez nem elismerést vált ki másokból, hanem ellenszenvet.
Semmi hasznunk nem származik abból, ha magunkat dicsérve állunk Isten elé. És vajon mit is tekinthetünk a magunk érdemének?
Imáink hatékonysága, valamint lelki megújulásunk azon múlik, hogy megajándékozhatóak vagyunk-e. Elismerjük-e hiányosságainkat, gyöngeségünket, sőt hibáinkat és bűneinket? Az öntelt emberrel, aki el van telve önmagával, az Isten se tud mit kezdeni. Ha viszont bűnbánattal hajlunk meg Isten előtt, akkor ő irgalmas szeretettel felemel minket, személyes kapcsolatba kerülünk vele, és az ő szemével tudjuk nézni önmagunkat. A jó szentgyónás ezzel az élménnyel ajándékoz meg minket.
NB! Bűneink őszinte beismerése indít el minket azon az úton, amelyen az irgalomban gazdag Istennel találkozhatunk. Ezért mondja Jézus a vámosról, hogy „ez – imádsága gyümölcseként – megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”
Tehát ahelyett, hogy Isten előtt érdemeinkkel hozakodnánk elő, és ezek miatt dicséretet várnánk el Istentől, inkább a vámoshoz hasonlóan imádkozzunk úgy, ahogy a keleti Egyházban is szokás: „Uram, Jézus Krisztus, az élő Isten Fia, irgalmazz nekem, szegény bűnösnek!”