Évközi 12. vasárnap A. – Mt 10,26-33
Hogyan győzzük le félelmeinket?
A mai evangéliumi részlet elején Jézus kétszer is mondja, hogy: „ne féljetek”. Első felszólítása: „Ne féljetek az emberektől!” Második rejtélyes figyelmeztetése így szól: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, a lelket azonban nem tudják megölni!” Aztán a félelem elleni orvosságként azonnal szembeállít egy másik félelmet: „Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!” Ekkor kire gondol Jézus? Istenre, vagy a sátánra?
Az elmúlt száz év elnyomó rendszerei bizonyítják, hogy aki a félelmet, a haragot és a gyűlöletet megtűri a szívében, vagy engedi elhatalmasodni, sőt talán még szítja is, az a gonosz útját készíti elő. Mert akiket sikerül megfélemlíteni, 
vagy haragra és gyűlöletre késztetni, azokat sokfajta gonoszságra rá lehet venni. Ezért nagyon kell vigyáznunk arra, hogy ezek az érzelmek és indulatok ne kapjanak helyet a szívünkben. Nem szabad engednünk, hogy bármilyen földi hatalom megfélemlítsen minket. De e téren még önmagunkban sem bízhatunk. Egyedül Jézus Krisztus lehet a reményünk.
Jézus maga mondta, hogy ő nem azért jött, hogy elpusztítson minket, hanem hogy megmentsen (v.ö. Lk 9,56). Ebből következik, hogy Istentől még a bűneink miatt sem kell félnünk. Isten tervét – örök boldogságunkat – nem tudja meghiúsítani még a bűn és a nyomában járó halál sem. Mert: „Ahol elhatalmasodott a bűn, ott túláradt a kegyelem.” (v.ö. Róm 5,20). Jézus megfékezi a bűn hatalmát. Bűneinkkel is hozzá kell menekülnünk, ezzel valljuk meg igazán, hogy Őt tekintjük Megváltónknak. „Megvallani Istent” azt jelenti, hogy hiszünk Isten gondviselő jóságában és irgalmas szeretetében, és Jézus Krisztusban.
Vajon meg vagyunk-e győződve arról, hogy Isten a mi javunkat, a mi boldogságunkat akarja, és hogy ezért mindig velünk akar lenni? Akarjuk-e mi is az Isten boldogságát? Akarunk-e mi is mindig Istennel lenni?
Fel kell készülni arra is, hogy aki Jézust megvallja, annak számolnia kell a zaklatással, az üldöztetéssel, sőt életének kockáztatásával is.
Soha ne veszítsük el Istenbe vetett bizalmunkat! Földi életében Jézus többször is felszólította tanítványait, hogy ne féljenek. Erre mindig akkor került sor, amikor a tanítványok úgy érezték, hogy a nehézségeket emberi erővel nem tudják legyőzni. A föltámadását követő megjelenései alkalmával Jézus még gyakrabban megismételte ezt, összekapcsolva azzal, hogy: „Én vagyok, ne féljetek!” Az „én vagyok” kifejezés azt jelenti, hogy: „én veletek vagyok”. Ennek a tudatnak kell eloszlatnia félelmeinket.
Bízzunk Jézus szeretetében! Bízzunk abban, hogy ő soha nem hagy el minket földi életünk során, és ígérete szerint hozzá tartozónak fog vallani minket az örök életben is a mennyei Atya előtt, ha mi is megvalljuk Őt a földi életünkben az emberek előtt. Ez lesz a mi nagy örömünk és jutalmunk.