Húsvét 4. hete, szombat – ApCsel 13,44-52; Jn 14,7-14
Hisszük-e, hogy egyek lehetünk Jézussal és a mennyei Atyával, és boldogok vagyunk-e ezért?
A mai evangéliumi részletben azt mondja Jézus, hogy „Aki hisz bennem, az ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is.”
„Ugyanazokat a tetteket fogják végbevinni”, ez azt jelenti, hogy Krisztus követői is hasonlóképpen részesülnek az ő szenvedésében, halálában, és ennek következményeként majd a megdicsőülésében is. Az Apostolok Cselekedeteiben olvashatunk arról, hogy Pál apostolnak ugyanaz a sorsa, ami Jézusnak. Pált szintén féltékenységből adták halálra honfitársai: őrá is szitkokat és rágalmakat szórtak, végül kiszolgáltatták a pogányoknak, hogy kivégezzék.
Az evangéliummal is az történik, mint Jézussal. Ahogy a második isteni személy Jézusban belépett az emberi történelembe és találkozott az emberek jó és rossz megnyilvánulásaival, ugyanígy az evangélium hirdetése is ki van téve mindenféle állásfoglalásnak.
„A tanítvány nem nagyobb a mesterénél”. (Mt 10, 24) De az megtörténhet, hogy nagyobb, látványosabb dolgokat vihet végbe, mint a mestere. Például Jézus át sem lépte Izrael határát, az apostolok viszont arra kaptak küldetést, hogy az egész világon terjesszék Isten Országát. Pál apostol ugyanazt szenvedte, mint Ura, de nagyobbat is tett, hiszen a pogányoknak is felkínálta az Úr kereszthalálának gyümölcsét: a bűnbocsánatot.
Ezeknél a cselekedeteknél még nagyobb az, hogy megismerhetjük Jézust és az Atyát. A Biblia nyelvén a megismerés mérhetetlenül és elmondhatatlanul többet jelent annál, amit az emberi értelem képes megismerni. Annál nagyobb dolog nem lehet a világon, mint a Szentlélek által közös életet élni a földön Jézussal, aki az Atyával egylényegű. Jézus által megismerhetjük az Atyát is, hiszen az Atya a Fiúban nyilatkoztatta ki magát. Az Atya Őbenne van, és Ő az Atyában. És ha Jézus mibennünk van, akkor Ő jelenvalóvá teszi bennünk az Atyát. Általa és bennünk az Atya beszél és cselekszik. Az a szeretet, türelem és jóakarat, amit Jézus tanúsított irántunk, az egyúttal az Atya türelme és jóindulata mifelénk. Ezért állíthatjuk, hogy Jézusban végleges kinyilatkoztatást kaptunk. Az Atyáról a teremtett világban nem lehet többet elmondani, mint amit Jézus róla elmondott és bemutatott életével, halálával és feltámadásával.
Jézus azt a minden képzeletet felülmúló lehetőséget ajánlotta fel nekünk, hogy ugyanazt az életet élhetjük, mint Ő, és amely az Atyában van. Nemcsak tetteiben, hanem szenvedésében is követnünk kell Őt, sőt tovább menve: életének olyan odaadásában is, amit a kereszten vitt végbe, amikor Ő egy volt az Atyával, és beteljesített mindent.
Így lehetséges, hogy Jézus még nagyobb tetteket visz végbe általunk, mint amilyeneket a földi életében tett, hogy az Atya megdicsőüljön bennünk.