A pesti ferences templomban május 8-án emlékeztünk meg Dank Agápról, a rendház egykori főnökéről, aki 1849-ben titokban a templom kriptájában temettette el Batthyány Lajos miniszterelnök holttestét. Az emléktáblája előtti (Szent Ferenc) mellékoltárnál a bátor gvardián lelki üdvéért mondott idei mise a járványhelyzet miatt hívek nélküli volt.Százötven évvel ezelőtt a római Capitoliumon, az Ara Coeli kolostor lakói az obszerváns ferencesek legfőbb elöljárójával, Bernardino a Portu Romatino generálissal az élen egy magyar szerzetes betegágyánál imádkoztak. A kőszegi születésű Dank Agáp az utolsó útra készült. Mindössze hatvanéves volt, tüdőbeteg. A magyarországihoz képest új körülmények, a fűtetlen római kolostor, nem segítettek állapotán. A haldokló nagy idők tanúja volt. Csontjai ma Rómában nyugszanak, de emlékét leginkább abban a rendházban őrzik, ahol rövid életének nagyobbik részét, talán legfontosabb harmincöt esztendejét élte. A pesti ferences zárdában.
Dank Mihály 1810-ben látta meg a napvilágot a Vas megyei kisvárosban. Tizenhét évesen jelentkezett a rendbe, ekkor kapta a XIX. században valamennyi magyar ferences rendtartományban népszerű, ma kissé szokatlan Agáp nevet. Teológiai tanulmányait 1831-ben kezdte meg a Szűz Máriáról Nevezett Ferences Rendtartomány esztergomi házában, majd Pozsonyban folytatta a klerikátot. Valószínűleg itt is szentelték pappá 1833-ban. A fiatal szerzetest elöljárói először Kismartonba, később Székesfehérvárra helyezték, magyar és német hitszónokként, gyóntatóként, hitoktatóként tevékenykedett.
1834-ben disponálták a pesti rendházba, ahol 1848-ig vasárnapi német hitszónok volt, valamint az angolkisasszonyok közeli templomában hitoktató és gyóntató. Az 1848-as augusztusi rendi káptalan után őt nevezték ki a pesti kolostor elöljárójává és a ferences templom igazgatójává, de korábbi feladatai is megmaradtak, csak többé nem német, hanem magyar ünnepi hitszónok lett. Ebben a változásban alighanem szerepe volt a történelmi pillanatnak is.
Ez az időszak a hazafias érzelmű zárda életében is igen mozgalmas volt. A rendi hagyomány szerint 1848. március 15-én a forradalmi ifjak a közeli Múzeumkertből a pesti ferencesekhez siettek, hogy nemzeti lobogót kérjenek kölcsön. Ha így volt, pontosan tudták, miért lehet a rendháznak piros–fehér–zöld zászlaja. Az itt szolgálók részesei voltak a reformkor nagy várakozásainak, és a forradalom kitörése után is rokonszenveztek a nemzeti törekvésekkel. Amikor 1848-ban a város osztrák fennhatóság alatt Johann Kempen von Fichtenstamm báró altábornagy felügyelete alá került, Tóth Károly hitszónokkal Dank Agáp maga kért kihallgatást az elöljárótól. A céljuk a hazafias verseket író Czuczor Gergely bencés szerzetes kiszabadítása volt a Neugebäudéból, akit a városparancsnok súlyos vádakkal akart Kufstein várába vitetni. A közbenjáróknak Bémer László, a később száműzetésben meghalt nagyváradi püspök segítségével néhány hónapra sikerült is elérniük, hogy a beteg költő a pesti ferences zárdában lábadozhasson. A szabadságharc bukása után mégis az osztrák várbörtönbe került. Amikor hamarosan Bémer püspök is fogságba került, Dank Agáp ismét igyekezett minden követ megmozgatni kiszabadításáért.
P. Dank Agáp gvardián legismertebb hazafias tette azonban a kivégzett miniszterelnök eltemettetése volt, amivel saját életét is kockára tette. Batthyány agyonlövése után a hatalom rendelkezése alapján a holttestet jeltelen sírban akarták eltemettetni. A Rókus Ispotály halottasházában, ahol többnyire hozzátartozók nélküli elhunytak holttestei sorakoztak az elföldelésre, Szántófy Antal józsefvárosi lelkész először azt kérte az igazgatótól, hogy a földi maradványokat szállítsák a pesti ferencesekhez. Ehhez azonban nem járulhattak hozzá a hivatal emberei. Így Szántófy káplán arra tett javaslatot, vigyék a földi maradványokat a józsefvárosi temetőbe. Ez már nem ütközött akadályba. A bátor pap cselhez folyamodott: a sírt nem ásatta ki kellő mélységre, így mikor megérkezett az egyszerű létrás kocsi, színpadiasan kifejezte elégedetlenségét. Mivel ekkor már késő éjszaka volt, nem lehetett sírt mélyíteni, így visszafordította a halottas menetet a ferencesekhez, ahol a kriptában Dank Agáp házfőnök szerzetestársaival együtt megadhatta a végtisztességet.
A házfőnök később országos hírű népszónok lett, aki Scitovszky érsek kérésére Linzben tanulmányozta a népmissziók szervezésének módszereit. Pécstől Rimócig, Dunaföldvártól Boldogasszonyig hívták az egész országban lelkigyakorlatokra, főként adventi és nagyböjti időszakban. Hamarosan tartományfőnöki tanácsossá választották. 1860-ban ő lett a Szűz Máriáról Nevezett Ferences Rendtartomány elöljárója, és pozsonyi székhelyéről csak 1863-ban kerülhetett vissza a pesti rendházba. Sok feladatot kapott itt is, ám csak hat évig élhetett a Duna partjához közel, mert a pápa 1869-ben a rend legfőbb elöljárójának tanácsadójává nevezte ki.
Ez az utolsó megbízatás végzetesnek bizonyult a „mellbeteg” szerzetes számára. Novemberben indult az örök városba. A helyi viszonyok nem csak a hideg miatt voltak nehezen elviselhetők a kórságtól gyötört embernek. Csupán otthonról hozott kis rézedényével valamelyest sikerült fűtenie a téglapadlózatú cellát. És mint elpanaszolta, Rómában még aranyért sem lehet a magyarhoz hasonló tollal töltött paplant találni. Állapota a szokatlan körülmények miatt gyorsan romlott. A halálos ágyán végig tiszta öntudattal beszélt a körülötte állókhoz, de utolsó kérése az volt: ne szólítsák, hadd tölthesse minden idejét imádsággal.
Fáy Zoltán