Nagyböjt 5. hete, kedd – Jn 8,21-30
Tudjuk-e örömmel fogadni a szenvedéseket, a keresztet, mint hitünk és szeretetünk bizonyításának a lehetőségét?
Isten örömre, boldogságra teremtett minket. Ennek ellenére életünkben sok a megpróbáltatás és a szenvedés.
Az első reakciónk ilyenkor a panaszkodás és a kesergés lehet, vagy legszívesebben másokat hibáztatnánk és okolnánk a szenvedéseink miatt. De ha megállnánk egy kicsit, akkor lenne lehetőségünk elgondolkodni azon, hogy mi lehet a szenvedés oka/értelme.
Ha lelkiismeretünk valamivel vádol minket, akkor arra is gondolhatunk, hogy ez talán Isten figyelmeztetése. Lehet, hogy azért, mert nem jártunk helyes úton, vagy esetleg nem értékeltük eléggé Isten eddigi ajándékait. Amikor a zsidókat a pusztában megtámadták és megtizedelték a mérges kígyók, rögtön arra gondoltak, hogy hitetlenségükért és lázadásukért büntette meg őket az Isten. Úgy gondolták, hogy megérdemlik a csapásokat, mert nem értékelték a rabságból való kiszabadításukat és Isten gondviselésének nagy jeleit, köztük a mannát sem. Mi is elgondolkodhatunk azon, hogy vajon megfelelően értékeljük-e Isten jótéteményeit: a bűnöktől való szabadításunkat, az Oltáriszentséget, az örök életet, és a többi adományt, (köztük a földi elnyomatásból való megszabadulásunkat, valamint a mindmáig való megmaradásunkat, és személyes adományainkat, … stb.) Jusson eszünkbe az is, hogy a szenvedések alkalmat adhatnak a hitünk és a szeretetünk kimutatására. Jézust nem büntetni akarta az Atya, hanem a nagyobb szeretet bizonyítására adott lehetőséget. Maga Jézus mondta, hogy Nagyobb szeretete senkinek nincs annál, mint aki életét adja barátaiért. A mai evangéliumban pedig azt hallottuk Jézustól, hogy Ha majd fölemelitek az Emberfiát (a kereszten), akkor majd megtudjátok, hogy én (ki) vagyok. Jézus kereszthalálában, vagyis az ő fölemeltetésében lesz igazán nyilvánvaló az ő valódi kiléte. Jézus azzal vonz magához mindenkit, hogy kifejezte kereszthalálával és föltámadásával, hogy mennyire szeret minket az Isten. János így fogalmazott: megismertük a szeretetet, amelyet Isten oltott belénk, és hittünk benne. (1Jn 4,16).
Amikor Fülöp azt kérte Jézustól, hogy Mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk!, Jézus azt válaszolta neki: Aki engem lát, látja az Atyát is. Jézus a kereszten volt az Atya legtökéletesebb képe-mása. Küldetését tökéletesen teljesítette. Erre utalt Jézus utolsó szava a kereszten: Beteljesedett! (azaz sikerült!).
Ha szenvedéseink közben elfog a kétely, hogy szeret-e minket az Isten, akkor nézzünk fel a keresztfára, a rajta függő Megváltóra, aki irántunk való túláradó szeretetéből szenvedett és meghalt értünk! Ismerjük fel a nagy lehetőséget, és örömmel szenvedjünk, mert testünkben kiegészítjük azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből szeretteinknek a javára. (vö. 1Kol 1,24).