Nagyböjt 4. hete, csütörtök – Jn 5,31-47
Hisszük-e, hogy Jézus az Isten Fia? Igyekszünk-e az ő tanítása szerint élni, és róla tanúságot tenni mások előtt?
Jézus Mózestől kezdve Keresztelő Jánosig felsorolta annak bizonyítékait, hogy Ő az Isten Fia, megemlítve az Atya tanúságtételét és a saját tetteit is. Az ószövetségi írások tanúságtételéhez hozzátehetjük az újszövetségi írások tanúságtételét is. János apostol első levelében (1Jn 5,7) azt írja, hogy „hárman tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy.” János apostol ezzel nemcsak Jézus megkeresztelkedésére akart utalni, hanem Jézus halálára is, amikor Jézus szívéből vér és víz folyt ki. Ez bizonyította, hogy Jézus valóságos ember is volt, és tényleg meghalt. Ezeknek a bizonyítékoknak az a céljuk, hogy megerősítsenek minket a Jézusba vetett hitünkben, főleg abban, hogy csak Jézus tanításának követése által nyerhetjük el az örök életet.
! Nem a magunk elgondolása szerint kell járnunk az üdvösség útját! Úgy kell hallgatnunk Jézus tanítását, hogy mindig felismerjük, hogy abból konkrétan mi vonatkozik ránk, és azt kell teljesítenünk, a szerint kell élnünk. Életünk egyetlen napján sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy mi végett vagyunk a világon, vagyis mi az életünk célja. Az, hogy Istent és az ő szeretetét egyre jobban megismerjük, hogy Őt viszontszeressük, a ránk bízottakban szolgáljuk Őt, és ez által üdvözüljünk.
Először is vágyakoznunk kell az örök boldogság után. Ez pedig Krisztus megismerésének vágyával kezdődik. A nagyböjti időszak kiváló alkalom arra, hogy felébresszük magunkban a vágyat, hogy egyre jobban megismerjük és kövessük Krisztust.
A nagyböjt folyamán nemcsak Jézus Krisztust kell egyre jobban megismernünk, hanem az Atyát és az ő akaratát is, hogy szerethessük és szolgálhassuk Őt. Amikor Fülöp apostol kifejezte az apostolok óhaját: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég lesz nekünk!”, ne feledjük Jézus válaszát: „Már oly régóta veletek vagyok, és nem ismersz, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát is látta.” (Jn 14,8-9)
Nagypénteken, de egész életünkben megrendülve kell gondolnunk arra, hogy Jézus a legtökéletesebben akkor hasonlított az Atyára, amikor a kereszten kilehelte lelkét, vagyis amikor egész földi életét odaadta értünk, hogy Isten a Szentlélek által nekünk adhassa az ő életét. Tehát az üdvösségünket akaró Isten jóságos és megbocsátó arcát fedezhetjük fel a kereszten szenvedő Jézus arcában. Istennek ezt az arcát kell a szívünkben hordozni, hogy meg tudjuk mutatni legalább azoknak, akikkel együtt élünk.
A Szentlélek segítsen meg minket Isten hozzánk intézett üzenetének egyre jobb megértésében és megvalósításában! Csak így valósulhat meg, hogy ne szolgaságban éljünk, hanem Isten gyermekeinek szabadságában, halálunk után pedig üdvözüljünk!