Hamvazószerda utáni csütörtök – Lk 9,22-25
Nem feledjük-e, hogy mi az életünk célja, hogyan érjük el, és tudjuk-e, miért kell gyakorolnunk az önmegtagadást?
Sohasem szabad megfeledkeznünk arról, hogy mi az életünk célja, vagyis mi végett vagyunk a világon. A válasz röviden: avégett …, hogy üdvözüljünk. Végső célunk: az örök élet. Ennek alapfeltétele, hogy Isten akarata és Jézus tanítása szerint éljünk. Ez pedig konkrétan azt jelenti, hogy engedelmeskedünk Istennek.
Pál apostol a filippieknek írja: Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. (vö. Fil 2,5-8) A Zsidóknak írt levél kiegészíti: szenvedésből tanult engedelmességet. (Zsid 5,8) Ezzel váltott meg minket, és csak ezen az úton át lehetett bemennie a dicsőségbe, ahogy Jézus a feltámadása után az emmauszi tanítványoknak magyarázta.
Mi is csak Krisztus útján, Krisztust követve üdvözülhetünk. Krisztus követése pedig a szenvedésben való követését is jelenti, napról napra. Ahogyan Jézus a mai evangéliumban mondta: Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem!
Konkrétan az jelent számunkra keresztet, hogy életünk, helyzetünk, egészségi állapotunk, terveink, kapcsolataink stb., nem úgy alakulnak, ahogyan mi szeretnénk. Tehát nem kell keresnünk a keresztet. Ugyanakkor a kereszt vállalása szükségképpen külső és belső ellenállásba ütközik. Az egészséges emberi természet normális reakciója az, hogy menekül a kereszt elől.
A nagyböjti időszakban azért van szükség az önmegtagadás gyakorlataira, hogy nagyobb készséget és jártasságot szerezzünk a saját keresztünk vállalásában, tehát az Isten iránti engedelmességben és az emberek iránti nagylelkű, áldozatos szeretetben.
Jézus mondatának időhatározó szava se kerülje el figyelmünket! Krisztus követése, a kereszt felvétele mindennapos feladatot jelent. Nemcsak időnként, gyakran vagy csak néha kell járnunk Krisztussal együtt életünk keresztútját, hanem mindennap hozzá kell csatlakoznunk. Nem tehetjük meg, hogy kihagyunk egy napot vagy egy hetet, odatámasztjuk valahová a keresztünket, hogy egy kicsit pihenjünk, élvezzük az életet, aztán majd újra felvesszük a keresztünket. Ez veszélyes játék lenne, amelyre rámehet az üdvösségünk. Fel kell vennünk és hordoznunk kell a keresztünket mindennap, méghozzá Krisztussal együtt, Krisztust követve, szeretetből és szeretettel.
Szent Ferenc atyánkhoz hasonlóan kérjük azt a kegyelmet, hogy mi is érezzük szívünkben azt a szeretetet, amely Krisztust, az Isten Fiát arra késztette, hogy értünk, bűnösökért oly nagy szörnyű kínokat önként magára vállaljon. Minden szenvedésünket ajánljuk fel a magunk és szeretteink üdvösségéért, hogy szenvedéseinkből ne vesszen csöpp se kárba, és Pál apostollal mi is el tudjuk mondani, hogy „örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik testének, az Egyháznak a javára.” (Kol 1,24)