Évközi 7. hét, kedd –
Akarunk-e egyre jobbak, nagyobbak és különbek lenni?
A mai evangélium szerint Jézus egy tanulmányi kirándulás keretében a tanítványait készült oktatni arról a témáról, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de harmadnapra feltámad. Márk evangélista megjegyezte, hogy ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni Jézust. Valójában nem érdekelte őket az Emberfiának az ilyen sorsa, és az se, hogy kik azok, akiknek a kezére adják és akik megölik. Őket az érdekelte, amiről az úton vitatkoztak, hogy ki a nagyobb közülük. Jézus tudta, hogy a nagyság alatt a tanítványok sorrendi elsőséget értenek, mert így szólt: „Ha valaki első akar lenni, akkor legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.”
Mindegyikünk életében voltak (és sajnos, lesznek is) olyan alkalmak és helyzetek, amelyek egyszeriek és soha nem térnek vissza. Előfordulhat, hogy rosszul szólunk vagy helytelenül cselekszünk, és ezzel esetleg jóvátehetetlenül elrontunk valamit, de az is lehetséges, hogy éppen a mulasztással esünk el valamilyen lehetőségtől. Talán ki kellene mondanunk valamit, föl kellene tennünk egy kérdést vagy cselekednünk kellene, de nem tesszük meg. Legalább ezt a mostani alkalmat ne szalasszuk el és figyeljünk Jézusra, hogy mit mond a nagyságról és elsőségről, amelynek a kifejtésére a tanítványok viselkedése adott okot!
A nagyravágyás (az ambíció, és a becsvágy) az ember természetes tulajdonsága. Legyünk őszinték és valljuk be, hogy olykor különbek akarunk lenni a többi embernél! Kerülnünk kellene a más emberekkel való összehasonlításokat, főleg a gőgöt és az elbizakodottságot, és különösen vigyázni kellene arra, hogy a nagyravágyás nehogy hatalomvággyá, sőt törtetéssé alacsonyodjék, amely miatt az ember sokszor akár gonosz eszközökhöz is képes nyúlni.
Érdekeljen minket, hogy mit jelent Jézus követői között nagynak lenni! Annyit jelent, mint alázatos szolgának lenni, nem pedig büszke elsőnek. Az áldozatos szeretetben kell naggyá lennünk és versenyeznünk. A szeretet a nagylelkűségben, a szolgáló lelkületben bontakozik ki. Ebben a versenyben az lesz az első, aki már nem a saját elsőségével törődik, hanem önfeledten tud szolgálatára lenni a többieknek, mint Jézus, aki szolgai alakot öltött, kiüresítette … és megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig. (v. ö. Fil 2,6-8.)
Ismerjük fel, hogy milyen soha vissza nem térő alkalmak és helyzetek adódnak életünkben, amikor szolgálhatunk, és ne szalasszunk el egyetlenegy ilyen lehetőséget sem, hanem éljünk vele és szolgáljunk szívesen és örömmel!