Évközi 5. hét, szombat – Mk 8,1-10
Miért és hogyan tett (és tesz-e ma is) Jézus csodákat?
Tudjuk-e, hogy miért és hogyan gyógyított Jézus betegeket, miért és hogyan szaporította meg a kenyereket, miért támasztott fel halottakat, stb.? Mit vártak, amikor égi jelet követeltek tőle? Hogyan és mivel akarta, és akarja-e ma is istenségét, küldetését igazolni? Érvényes-e ma is az a kijelentése, hogy sajnálom a népet? Mit akart bizonyítani, amikor a tömeget emlékeztette a zsidó népnek a pusztában való táplálására, amikor Jahve égi kenyeret adott nekik? Hajlandó-e adni, és ad-e ma is égi kenyeret?
Fontos körülmény, hogy a mai evangéliumi részlet szerint Jézus négyezer embert úgy lakatott jól, hogy először elkérte a tanítványoktól a magukkal hozott összes élelmet. Hét kenyerük volt (a hetes szám a teljességet, vagyis az összeset jelenti), és mivel halászok voltak, volt néhány kisebb haluk is.
Ezt a keveset is, de valójában mindenüket oda kellett adni. És hogy a maradékkal éppen hét kosár telt meg, szintén azt akarta bizonyítani, hogy jól is laktak, tehát a megszaporított kenyér bőségesen elegendő volt.
Jézus arra tanított a legszentebb imában, a Miatyánkban, hogy a mennyei Atyától kérnünk kell a mindennapi kenyeret, amelyet Ő mindig képes megadni nekünk. De nem szabad elfelejtenünk, hogy ebben is kéri a mi közreműködésünket is! Szüksége van a gabonát elvető, learató és a további munkákat is elvégző kezünkre, egészen a kenyér megszegéséig. Amit mi tudunk adni, az kevésnek tűnhet, de ha mindenünket odaadjuk, akkor Jézus kezében az Atya áldásával a kenyér elegendő ezrek táplálására is. Szent Ferenc atyánk az Úr imája nyomán így imádkozott: „Mindennapi kenyerünket, a te szerelmes Fiadat, a mi Urunk, Jézus Krisztust add meg nekünk ma, annak a szeretetnek az emlékezetére, megértésére és tiszteletére, mellyel irántunk viseltetett, és azokéra, amiket értünk mondott, tett, szenvedett.” És amit tesz ma is!
Azt is vegyük észre, hogy ahogyan Jézus fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, az megfelelt az utolsó vacsora szertartásának, és ezeket a szavakat ismétli a pap az ostya átváltoztatásakor is. Ne feledjük azt sem, hogy a szentmisében nagyobb csoda történik, mint a kenyérszaporítás. De ehhez is szükség van az általunk hozott kenyérre és borra. A mi részünk odaadásának szükségességét az is hangsúlyozza, hogy a borba vizet is kell cseppenteni.
Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy mit jelent az, amit Jézus a bor átváltoztatása után mondott: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Nyomatékosnak kell éreznünk a cselekedjétek szót is.
! Jézus nemcsak a világ üdvözítésében, hanem életünk minden területén igényli és felhasználja a mi közreműködésünket. Vegyük észre ennek szükségességét és lehetőségeit! És amit végképp nem szabad elfelejtenünk, hogy Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké (Zsid 13,8), és csodát tesz ma is, ha hegyeket mozgató hittel találkozik!