Január 25. Szent Pál apostol megtérése – ApCsel 22,3-16)
Hajlandók vagyunk-e felülvizsgálni életvitelünket, és ha szükséges, akkor készek vagyunk-e a fordulat megtételére? (Pálforduló, metanoia)
Ma arra emlékezünk, hogy a keresztényüldöző Sault a Jeruzsálemből Damaszkusz városa felé vezető úton megszólította a feltámadt Krisztus, és ez a találkozás gyökeres változást eredményezett az életében.
A Jézussal való találkozást megelőzte Pálnak a Jézus tanítványaival való első találkozása. Amikor Pál megismerte ezt az új közösséget, amelynek tagjai Krisztus tanítványainak nevezték magukat, a zsidó vallás ellenségeit látta bennük. Mivel buzgó zsidóként elfogadhatatlannak és veszélyesnek tartotta a keresztre feszített és feltámadt Krisztusról szóló tanítást, Jeruzsálemben üldözni kezdte az új hit képviselőit, és Damaszkuszba is ezzel a szándékkal indult. Ekkor állította őt meg Krisztus, ekkor szembesült saját gyűlöletből fakadó magatartásával, és rá kellett döbbennie, hogy az általa bántalmazottakban magát Krisztust üldözi.
Pál fordulásának, lelki átalakulásának egyik szembetűnő jele, hogy ettől kezdve másként tekintett Krisztus tanítványainak közösségére, melynek tagjai kezdetben természetesen félelemmel és kételkedéssel fogadták őt. De miután az előzmények ellenére befogadták, Pál számára ez a tettük is bizonyította, hogy a közösség tagjai valóban megvalósítják a megbocsátást, amelyre az Úr kérte őket.
Hamarosan Pál megértette és magáévá tette azt is, hogy az ő küldetése ugyanaz, mint a közösségé: Krisztus tanítása szerint élni és hirdetni az evangéliumot.
Pál megtérését szemlélve nem elég megcsodálnunk, hogy Pálban milyen változást eredményezett Isten kegyelme, hanem nekünk is követnünk kell őt a lelki újjászületés útján. Mindegyikünknek szól Pál apostolnak az efezusiakhoz írt buzdítása: „Újuljatok meg lélekben!” (Ef 4,23)
Nekünk is fel kell ismernünk, hogy a vallásosságunk nem magánügy. Erre a fordulatra minden olyan embernek is szüksége van, aki azt gondolja, hogy ő igazán hívő, sőt vallásos ember, ugyanakkor eddig csak a maga üdvösségével törődött. Nélkülözhetetlenül fontos a missziós lelkület: mindannyiunknak közösségi feladata is van. Istentől kapott képességeinkkel, lelki adományainkkal mindegyikünk kötelessége másoknak is a javát szolgálni.
Tanulékony lélekkel kell figyelnünk a Szentlélekre. Ha döntéseinkben a Szentlélek indításait követjük, akkor életünkben megtapasztaljuk az Isten Lelke szerinti élet gyümölcseit, amelyeket Pál apostol felsorol (Gal 5,22-23): az örömöt, a békességet, a türelmet, a kedvességet, a jóságot, a hűséget, a szelídséget, az önmegtartóztatást, de legfőképpen a szeretetet! A Lélek szerinti életünk első, és nyugodtan hozzátehetjük, hogy legfőbb gyümölcse, hogy szeretetteljes közösségben élhetünk Istennel és embertársainkkal!