Advent 2. hete, szerda – Iz 40,25-31; Mt 11,28-30
Mire van szükségünk ahhoz, hogy soha ne fáradjunk bele a szeretet tetteibe?
Ismerjük el, hogy életünk sokszor állandó lótás-futás, amely a karácsony közeledtével talán még fokozódik is. Ha csak a magunk erejében bízunk, akkor bizony, belefáradhatunk még a jótettekbe, a szeretet cselekedeteibe is. Habár jól tudjuk, hogy a türelmetlenség – szeretethiány, sokszor úgy érezzük, nincs elég türelmünk még azokhoz sem, akiket pedig a legjobban szeretnénk szeretni. Ha túl sok a dolgunk, akkor legkönnyebben az Istenhez kapcsolódó kötelességeinket: a vasárnapi szentmisét és a napi imádságot hanyagoljuk el. Talán nem hagyjuk el, de hiányzik az odaadás, az igazi együttlét és a figyelem. Pedig éppen ezek által kapnánk új erőre.
A mai olvasmányban Izaiás prófétától azt hallottuk, hogy Isten erőt ad a fáradtaknak, gyámolítja a kimerültet. Akik az Úrban bíznak, azok új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el. Melyikünk ne vágyakozna erre?
A mai evangéliumi részben Jézus a fáradtakat, a kimerülteket, a terhek alatt görnyedőket hívja, azzal az ígérettel, hogy felüdíti őket, hogy édessé és könnyűvé teszi a terheiket. Nem csupán pillanatnyi felfrissülést és rövid pihenőt ígér, hanem olyan erőforrást, amely tartós, állandó. Jézus terhe könnyű, mert a szeretetben foglal össze miden parancsot, a szeretetből vállalt feladatok könnyen teljesíthető terhek, és azok a kötelékek, amelyeket szeretetből vállalunk, édesek. De mindez csak akkor teljesül, ha nem feledkezünk meg arról, amit Jézus az utolsó vacsorán lelkünkre kötött, hogy nála nélkül semmit sem tehetünk (Jn 15,5). Ehhez kapcsolódik még Pál apostol bátorítása, hogy „gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek,… aki tudja, hogy mi a lelkünk kívánsága.” (Róm 8,26-27) Nélküle nem tudjuk szeretni sem Istent, sem egymást.
Ezért kérnünk kell Istentől az isteni erények, vagyis az igaz hit, a biztos remény és a tökéletes szeretet ajándékát, hogy sose kényszerűségből, belefáradva, vagy egyenesen lázadozva hordozzuk terheinket és keresztjeinket, hanem szeretetből, mindig szívesen és örömmel vállaljuk, mint Isten akaratának a teljesítését. Meg fogjuk tapasztalni, hogy Isten erejével a mázsás teher is könnyű, mint a szalmaszál, nélküle viszont mázsás súly lehet a szalmaszál is.
Higgyünk Isten szeretetében, amelyet Ő oltott belénk (1Jn 4,16)! Kérjük Isten segítségét, hogy a szeretetünk tetteit soha ne unjuk meg, és így találjon minket az Ő érkezése, nemcsak karácsonykor, hanem életünk minden napján, és majd életünk végén is!