Advent 1. vasárnapja A
Iz 2,1-5; Róm 13,11-14; Mt 24,37-44
Készülünk-e az Úr eljövetelére?
Az Úr eljövetelére (= „Adventus Domini”) életünk mindennapján készülni kell. Nemcsak karácsonyra, az első, 2000 évvel ezelőtti eljövetelének megünneplésére készülünk, hanem arra a kegyelmi eljövetelre is, hogy az Úr a mi személyes életünkben mindennap eljön hozzánk. Mert a Messiás már eljött és kopogtat szívünk ajtaján. Aztán jön halálunk alkalmával, és legvégül a világ végén. A mai evangéliumban Jézus arra figyelmeztet, hogy miután megismertük Őt, ne essünk vissza a pogány életformába, nehogy katasztrófaként érjen minket az Ő eljövetele, mint a Noé korabeli embereket a vízözön. Mindig megvan a veszélye annak, 
hogy megfeledkezünk Jézus eljöveteléről, és magával sodor minket a pogány életforma áradata. Minket is fenyeget a veszély, hogy belefeledkezünk a múló földi örömök keresésébe, ezért szólít fel minket Jézus az éberségre. A gazda és a tolvaj példájával arra akar figyelmeztetni, hogy értékeinkre vigyáznunk kell. A tolvaj csak az alvókat tudja kifosztani, csak az éberek tudják megőrizni értékeiket. Jézus tanítványai akkor éberek, ha mindig figyelnek Istenre és egymásra, ha éberen vigyáznak közösségükre és életükre.
Weöres Sándor 1945 után írta: „A sötétbe-merülés, az általános pusztulás, az egyetemes kínszenvedés ellen annyit tudunk tenni, hogy önző vágyainkkal nem veszünk részt a sötétségben, hanem az örök értékek vezetnek minket. Ez a Noé-bárka a mindent beborító áradat fölött. Embertársaidért nem tehetsz többet, mint hogy az egyetlen menekülési módot tudatod velük. Erőszakkal megmenteni senkit sem lehet, amikor az özön mindent beborít. Nem igaz, hogy özönvízkor a tömeg a Noé-bárkára akar felkapaszkodni. A Noé-bárka látszik a leggyöngébb, legegyügyűbb tákolmánynak, melynél egy bokor alja is többet ér.”
! A menekülést jelentő bárka az Egyház hajója! Össze kell fognunk azokkal az emberekkel, akik szívében szintén meggyulladt egy adventi gyertyányi hit fénye. A ma megkezdődött új egyházi évre (és a hamarosan kezdődő új polgári évre is) lelki programunk mottója lehetne Szent Ágoston jeligéje: „mori morti, Vitae vivere”: meghalni a halálnak és élni az Életnek (= Krisztusnak) (Vallomások, 11. fejezet). Az is jó, amit a „BUÉK” rövidítés alatt értünk: Bízzuk újra életünket Krisztusra! Csak azok tudnak rossz körülmények között hosszú távon is kitartani, akik biztonságukat nem a pusztulásra ítélt anyagi dolgoktól várják, hanem az Úr szilárdan és magasan álló kősziklájára építkeznek, amely nincs kiszolgáltatva az elmúlásnak.
Izajás prófétának a mai olvasmányban elhangzott szavai visszhangozzanak szívünkben életünk minden napján, és ezzel biztassuk egymást: „Gyertek, járjunk az Úr világosságában!”