Évközi 32. hét, szerda – Lk 17,11-19
Hálás lelkületűek vagyunk-e?
Amikor a tíz meggyógyult leprás közül az egyik visszatért Jézushoz, hogy köszönetet mondjon, az Úr így szólt hozzá: „Hited meggyógyított téged”. Ezzel Jézus tudatosította, hogy a leprások azért gyógyultak meg, mert hittek az ő gyógyító erejében. (1-5 NB!)
NB! (1.): A lélek leprájától, a bűntől is egyedül csak Jézus tud minket meggyógyítani, mégpedig Egyházában, a bűnbánat szentsége által, a gyóntató pap közvetítésével! Már a leprásoknak is azt mondta Jézus: „Menjetek, és mutassátok meg magatokat a papoknak!”
NB! (2.) Mivel a hit a gyógyulás feltétele, betegség esetén imádkozni kell a hit ajándékáért is! A hit „isteni erény”. Természetesen a magunk részéről is mindent meg kell tennünk a hitünkért, és vigyáznunk kell arra, hogy a hitünk szerint éljünk, vagyis a hitünk egészséges, erős, életünket alakító legyen! Ehhez is szükségünk van a Szentlélek megvilágosító és segítő kegyelmére, tehát ezt is kérni kell.
A mai evangéliumnak van további tanulsága is. (3. NB! Ma leginkább ezt ajánlom megjegyzésre!) A gyógyulást követően fontos a hála is, mint a gyógyulást követő érzés kifejezése! „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc?” Hálásak vagyunk-e nemcsak a hit, hanem vele együtt a bűnbocsánat ajándékáért is? Komoly hálát szoktunk-e adni a szentgyónásaink után? És általában is hálás lelkületűek vagyunk-e?
Régi latin mondás (kérdés-felelet formájában): „Dicis aliquem ingratum? Dixisti de eo omne malum.” „Azt mondod valakiről, hogy hálátlan? Elmondtál róla minden rosszat.”
NB! (4.) A hálaadással erősítjük kapcsolatainkat, a hálátlanság viszont rontja a kapcsolatainkat. Érvényes ez az Istennel való kapcsolatunkra, de minden egyéb kapcsolatra is: a házastársi kapcsolatra, a gyermekeknek a szülőkkel való kapcsolatára, a baráti és egyéb személyes kapcsolatokra. Ferenc pápa szokta mondani, hogy három szóról nem szabad megfeledkezni (NB! 5.): „Kérem!” „Köszönöm!” „Bocsáss meg!”
! Legyünk hálásak nemcsak a hitünkért, amely az üdvösség elnyerésének feltétele, hanem az örök üdvösségre való meghívásunkért és mindazért a jóért, amelyet érdemtelenségünk ellenére kapunk az Istentől. Sokszor észre sem vesszük, amikor Isten jót tesz velünk, vagy ha észrevesszük, elfelejtünk köszönetet mondani érte. Sőt, panaszkodunk is amiatt, hogy Isten nem törődik velünk. Hálásaknak kell lennünk a megváltásunkért, a szentmiséért is, amit „Eucharisztiának” = hálaadásnak hívunk, amellyel Krisztus segít nekünk hálát adni az Atyának mindenért. Vegyünk ebben részt teljes szívvel! Közeledik az év vége! Tartsunk számadást arról, hogy megőriztük-e a hitet, erősödtünk-e a reményben, növekedtünk-e a szeretetben és a hálás lelkületben! Pilinszky írja: „Az ember itt kevés a szeretetre. / Elég, ha hálás legbelül / ezért-azért: egyszóval mindenért.”