Évközi 25. hét, szombat – Lk 9,43-45
Hogyan hordozzuk az Istenben létesített (pl. szerzetesi, családi, baráti és egyéb) kapcsolatainkból adódó keresztünket?
Titokzatos Jézus rövid kijelentése, amelyben másodszor jövendöli meg szenvedését: „Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják” (Lk 9,44). Nem mondja meg konkrétan, hogy ki adja az Emberfiát az emberek kezére. A tanítványok „nem értették”, kérdezni azonban – sajnos – „nem merték”.
Mi azt gondoljuk, hogy a zsidók adják majd át Jézust a rómaiaknak, hogy keresztre feszítsék, de egy másik értelmezés is lehetséges. Úgy is igyekezzünk megérteni és szívünkbe vésni Jézus szavait, hogy azokat magunkra is alkalmazzuk. Egyrészt úgy, hogy Jézus a mi kezünkre is adja magát, másrészt úgy is, hogy Jézust követve mi magunk is az emberek kezére adjuk magunkat.
Az emberek kezébe esni mindig kiszolgáltatottságot jelent. Már Dávid király is így fogalmazott: „Jobb Isten kezébe esnem, mint az emberekébe.” (2Sám 24,14).
Tudomásul kell vennünk, hogy minden életkorban (= kicsi gyermekkortól az öregkorig!) ki vagyunk szolgáltatva az emberekkel való kapcsolatainknak, köztük még az Istenben létesített szeretet-kapcsolatainknak is, ami szükségképpen szenvedést is jelent. De Jézus iránti szolidaritásból az ilyen jellegű szenvedéseket is szeretettel kell vállalnunk, mert a szeretet magában foglalja a szenvedésnek, sőt a halálnak a vállalását is.
Emlékezzünk Jézus szavaira: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és úgy kövessen engem!” (! Nagyon fontos megjegyeznünk, hogy keresztünket csak Jézussal együtt vagyunk képesek szeretettel hordozni!)
Újra és újra tudatosítani kell magunkban, hogy mit jelent számunkra a kereszt. A kereszt abból áll, hogy életünk, helyzetünk, egészségi állapotunk, és (NB!) kapcsolataink nem úgy alakulnak, ahogyan mi szeretnénk.
Ilyenkor ahelyett, hogy eldobnánk a keresztünket (vagyis megszakítanánk a terhessé váló kapcsolatainkat), éppen ellenkezőleg: figyelmes, jóakaró, tapintatos, szelíd, megértő és türelmes szeretettel kell vállalni és hordozni, vagyis szeretnünk kell azokat, akik minket nem úgy szeretnek, ahogy elvárnánk.
A szobánkban őrzött, vagy a nyakunkban hordott kereszt azt is jelentse, hogy vállaljuk a kapcsolatainkból adódó keresztet is. És amikor eljön az ideje, fogadjuk szeretettel, és ajánljuk fel azokért is, akik számunkra a keresztet ácsolják! ! Ne vesszen csöpp se kárba!
Jézus keresztjére fölnézve (esetleg a nyakunkban hordott keresztre is gondolva), kérjük Jézust (Assisi Szent Ferenc imájának mintájára), hogy Isten „adja meg nekünk is azt a kegyelmet, hogy (mi is) érezzük szívünkben azt a túláradó szeretetet, amely az Isten Fiát arra késztette, hogy értünk, bűnösökért oly nagy szörnyű kínokat önként magára vállaljon!” És adja meg azt is, hogy minden szenvedésünk a magunk és szeretteink üdvösségére váljék! Ámen!