Évközi 20. hét, szerda – Mt 20,1-16
Értékeljük-e, hogy Isten minket is meghívott az üdvösségre?
Életünk legfontosabb feladata, hogy Istent mindenek felett, mindennél (mindenkinél) jobban szeressük, és szeressük azokat is, akiket Ő nekünk ajándékozott. Mindent ennek a szeretetnek a szolgálatába kell állítanunk. A szőlőmunkásokról szóló példabeszédét Jézus olyan embereknek mondta, akik a szeretet parancsát kényszerű kötelességként élték meg. Nem tudták értékelni Isten jóságát, szeretetét, igazságosságát sem.
! Rosszra hajló természetünk miatt az önzés, a kicsinyes méricskélés jellemző ránk, és bizony, az irigység is könnyen eltölt, ha a másik ember valami jóban részesül. Istenre ezzel szemben a nagylelkűség jellemző.
A szőlőmunkásokról szóló példabeszédben az emberi kicsinyesség és irigység áll szemben Isten nagylelkűségével. A kora reggeltől késő estig dolgozó munkások, akik a napi munka után megkapták jogos fizetségüket, rossz szemmel, irigykedve nézték azokat, akik a rövidebb ideig végzett munkájukért ugyanannyi bért kaptak, mint ők. Felháborodtak. De a gazda elleni lázadásuk csak önzésükből kiinduló igazságérzetükből tűnik jogosnak. ! Ha azok közé tartozunk, akik „az egész nap terhét és hevét viselték”, akkor érezzük megtiszteltetésnek, hogy Istennek szolgálhatunk, becsüljük meg azt a biztonságot és nyugalmat, amit a korai felfogadás nyomán a biztos bér reménye jelent nekünk, és számíthatunk arra az ajándékra, jutalomra (amit akár fizetségnek is nevezhetünk), amit Isten ad nekünk.
Tudnunk kell, hogy az örök életben nincsenek megkülönböztetett helyek. Ott nincs olyan, hogy az egyik ember közelebb, a másik távolabb van Istentől, mert mindenki Istennel való egységben él. Ott nem létezik olyan, hogy az egyik ember jobban, a másik kevésbé boldog, mert mindenkit eltölt a tökéletes boldogság, az Istennel való teljes szeretet-közösség öröme. Mindenki ugyanazt kapja Istentől, éppen annyit kap, amennyit be tud fogadni.
Attól függetlenül, hogy egyesek rövidebb vagy hosszabb ideig szolgálták Istent, a jutalom, a fizetség mindenkinek ugyanaz: az örök élet. Ostobaság azt várni Istentől, hogy nekem többet adjon, mint másoknak. Sajnálni, hogy Isten olyanoknak is ugyanannyit ad, akik megítélésem szerint kevesebbet szolgáltak, mint nekem, aki kezdettől fogva szolgáltam Őt, valójában irigység. Elfogadni az üdvösséget, mint Isten nagylelkű ajándékát, ez a tökéletes boldogság.
! Tegyünk meg mindent annak tudatában, hogy üdvösségünket Isten nem a saját érdemeink miatt adja meg nekünk. Sőt, örüljünk annak, hogy Isten nem a teljesítményeink alapján jutalmaz. De legalább annyit jegyezzünk meg, hogy mivel Isten jóságos és irgalmas hozzánk, ezért nekünk is jóakarattal (= jóindulattal) kell viseltetnünk egymás iránt!