Évközi 16. hét, csütörtök – Mt 13,10-17
Igyekszünk-e magunkra alkalmazni Jézus példabeszédeit?
Ennek az időszaknak az evangéliumaiban többször szerepelnek Jézus példabeszédei. Ezek tartalom szerint négy csoportba oszthatók.
Az első csoportba az Isten országáról szóló példabeszédek tartoznak (a magvető, a mustármag, a magától fejlődő vetés, a kovász, a háló, a búza és konkoly, a királyi lakoma, stb.).
A második csoportba tartozó példabeszédek döntést kívánnak (a terméketlen fügefa, a játszadozó gyerekek, a talentumok, a két fiú, a tíz lány, stb.).
A harmadik csoportot azok alkotják, amelyek az Isten iránti helyes magatartást tisztázzák (az új csűr, a kérő barát, a bíró és az özvegy, a farizeus és a vámos, stb.).
A negyedik csoport példabeszédei az embertársi kötelességeket világítják meg (a szívtelen szolga, az irgalmas szamaritánus, a hűtlen vagyonkezelő, stb.).
Minden példabeszéd célja az, hogy a hallgatóság elfogadjon olyan igazságot, amelyet értelmével nem lát be azonnal, de abban az esetben megért, ha magára alkalmazza. Ez a megértés legfontosabb feltétele.
Jézus példabeszédei általában olyan mély titkokat foglalnak magukban, amelyeket úgy nevezünk, hogy „misztérium” = titok, amelyet nem lehet egészen felfogni, csupán hittel szemlélni. Mivel a tanítványok elfogadták az evangéliumot, Isten országának örömhírét, vagyis ők „látnak és hallanak”, ezért meg is értették a példabeszédek tanítását. De ők sem saját erejükből, hanem ajándékként („nektek megadatott”).
Aki nem hisz („nem lát, nem hall”), vagyis kívül álló, az elutasítja, mert előítélettel tekint Jézusra. Aki Jézus példabeszédeit nem akarja elfogadni, valamint magára alkalmazni, az Jézus példabeszédeit nem is érti meg. Érvényes ez megfordítva is, Jézus példabeszédeit azok értik meg, akik megnyitják szívüket Jézus tanítása előtt, azaz magukra alkalmazzák.
Ismerjük el, hogy olykor mi is vagyunk úgy, hogy szívesebben alkalmazzuk a hallottakat másokra, azzal a mottóval, hogy „na, ezt jól megmondta nekik”. Ha minket kellemetlenül érint, akkor elhárítjuk.
A hit Isten ajándéka, de a mi állandó döntésünket, közreműködésünket is igényli. A hit csupán úgy marad állandó, valamint eleven, ha szemünket hozzászoktatjuk a látáshoz, fülünket a halláshoz, vagyis készek vagyunk befogadni az Isten igéjét, valamint életünket szerinte alakítani.
Jézus példabeszédének megértése azon múlik, hogy elsősorban olyan szempontból gondolkodunk el rajtuk, hogyan vonatkoznak ránk, valamint igyekszünk magunkra alkalmazni. Jézus példabeszédeit úgy szükséges hallgatnunk, hogy azok tulajdonképpen rólunk (nekünk) szólnak, aztán igyekezzünk levonni a magunk számára a tanulságokat, valamint ezek szerint változtassunk a saját életünkön. Ebben az esetben megértjük, hogy mit jelent az, hogy „akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék, akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”
***
Kép: Carl Bloch: Hegyi beszéd, részlet (1877)
Forrás: Wikimedia Commons
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Bloch-SermonOnTheMount.jpg
