Évközi 15. hét, szombat – Mt 12,14-21
Hogyan ünnepeljük méltó módon az Úr napját?
Jézus tudatosan gyógyította meg szombati napon is a bénát. Ezzel Ő nemhogy akadályozta volna, hanem inkább segítette az Úr napjának méltó megünneplését.
A zsidók számára az a parancs, hogy „Az Úr napját (=szombatot) szenteld meg!”, nemcsak a teremtésre való emlékezést, hanem egyben a teremtésért való hálaadást is magában foglalta. Ezen kívül a megemlékezés, valamint a hála kötelezettségét az egyiptomi rabságból való szabadulásért, valamint az Istennel kötött szövetség megkötéséért is.
A szombat ünneplésének fontos járuléka volt a pihenés kötelezettsége is. Erre a zsidók hite szerint maga Isten adott példát, amikor „Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon megpihent egész teremtő munkája után” (Ter 2,3). A Kivonulás könyve (Kiv 23,12) már hangsúlyozza a pihenésnek az emberséges oldalát is: hogy a rabszolgák lélegzethez jussanak.
A szombat megtartásának szigorú értelmezése csupán a babiloni fogság után jött szokásba. Ekkor már (a körülmetéléssel együtt) a választott néphez, a Jahvéhoz való tartozás jele, illetve bizonyítéka lett. A hívő zsidók a pihenés kötelezettségét annyira szigorúan vették, hogy még azt is megszabták, hogy a szombati napon hányat szabad lépni.
Tegnapi homíliám említettem, hogy a szombat neve a héber „sabbat”-ból ered, ami nyugalmat jelent. Ennek biztosítása érdekében a Talmud (vagyis a Törvény magyarázata) szerinti felsorolásban tilos volt végezni harminckilenc-féle munkát. Mivel a tanítványok éhségükben tépdesték a kalászokat, a tenyerükben pedig kidörzsölték a magokat, a farizeusi magyarázat szerint az apostolok többszörösen súlyosan megszegték a szombati nyugalmat. Kalásztépésük aratásnak számított, a tenyérben való dörzsölés pedig cséplésnek.
A mi számunkra nem a szombat, hanem a vasárnap jelenti az „Úr napját”. Ahhoz, hogy a vasárnap ünneplése megfelelő legyen, szükséges törekedni az ünneplés megvalósításának a kettős céljára. Fontos követelmény a pihenés, valamint a megerősödés az Istennel, illetve az egymással való kapcsolatainkban, amelyek viszont a velük való foglalkozást, törődést igénylik!
Számunkra a vasárnap az Istenhez, illetve az Egyházhoz való tartozásunknak nemcsak a jele, hanem forrása, valamint biztosítéka is. Lehetőség arra, hogy odaforduljunk Isten felé, illetve egymás felé, Isten szemével nézzük a magunk, illetve mások életét, valamint teljesítsük a szeretet parancsát.
Számunkra ez a vasárnap ünneplésének a legfőbb tartalma.
***
Kép forrása: Pixabay