Évközi 15. hét, péntek – Mt 12,1-8
Jól ünnepeljük-e a vasárnapot?
A zsidók számára a vallási törvények három csoportja kiemelkedően fontos volt. Az első csoportba a templommal kapcsolatos előírások, a másodikba a rituális tisztasággal, a harmadik csoportba pedig a szombat megszentelésével kapcsolatos törvények tartoztak. Ezért érthető, hogy az Úr napjának megszentelésével kapcsolatos előbb hallott jelenet a három szinoptikus (vagyis a három együtt látó) evangélium mindegyikében megtalálható.
Isten Tízparancsolatában a harmadik parancs: „Az Úr napját szenteld meg!” (Kiv 20). Ez a szombati nap volt. A pihenés kötelezettsége mellett a Kivonulás könyve (Kiv 23,12) már hangsúlyozza ennek a pihenésnek emberséges oldalát is: hogy a rabszolgák lélegzethez jussanak. Szigorú értelmezése csupán a babiloni fogság után jött szokásba. Ekkor már (a körülmetéléssel együtt) a választott néphez, a Jahvéhoz való tartozás jele, illetve bizonyítéka lett.
A szombat neve a héber „sabbat”-ból ered, ami nyugalmat jelent. Ennek biztosítása érdekében a Talmud (vagyis a Törvény magyarázata) szerinti felsorolásban tilos volt végezni harminckilenc féle munkát. Ezek közül az első hat ez volt: szántani, vetni, aratni, kévét kötni, csépelni, szórólapátolni. A farizeusi magyarázat szerint az apostolok kalásztépése aratásnak számított, a tenyérben való dörzsölés cséplésnek, így szerintük a tanítványok többszörösen megtörték a szombati nyugalmat.
A mai evangéliumi jelenetben is hangoztatta Jézus, hogy a törvény az emberért van. Hozzátette, hogy adott esetben az irgalmasság, valamint a szeretet gyakorlása nagyobb érték, mint az áldozatbemutatás.
Az a megjegyzése, hogy: „az Emberfia ura a szombatnak is”, igazi kinyilatkoztatás, mert Ő fölötte áll a törvénynek. Ezért a szombat megtartását újra értelmezheti. Ezt meg is tette. Ezzel a szombatot a teremtés ünneplésévé avatta.
Amikor mi az Úr napját a hét első napján, Jézus feltámadásának napján ünnepeljük, egyrészt arra gondolhatunk, hogy a teremtés műve a megváltással, az emberi élet újjáteremtésével fejeződött be igazán. Másrészt arra emlékezünk, hogy Jézus a feltámadásával belépett az isteni nyugalomba, valamint megígérte nekünk, hogy Ő utána mi is beléphetünk oda (vö. Zsid 4,1-11). Ez lesz majd az igazi szombat, amikor az emberek megpihennek fáradalmaikból.
A mi számunkra a vasárnap megszentelése az Egyházhoz, valamint az Istenhez való tartozásunkhoz nemcsak a jele, hanem biztosítéka is. Lehetőség arra, hogy odaforduljunk Isten felé, valamint egymás felé, továbbá Isten szemével nézzük a magunk, illetve mások életét, így teljesítsük a szeretet parancsát.
Gondos tervezéssel előre szükséges felkészülnünk a vasárnap megszentelésére. Mindent szükséges megtennünk azért, hogy ez a nap igazi ünnepe legyen családunknak, illetve közösségünknek. Ugyanakkor emlékeztessen minket arra a nagy napra is, amikor majd a teremtés eléri végcélját, vagyis Istennél mindnyájan együtt leszünk az örök nyugodalomban.
***
Kép forrása: Pixabay