Évközi 12. hét, szombat – Mt 8,5-17
Milyen lelkülettel mondjuk szentmiséinkben szentáldozás előtt az egykori kafarnaumi százados szavait?
Bárcsak hasonló hittel, ugyanakkor megilletődöttséggel mondanánk minden szentáldozás előtt az egykori kafarnaumi százados szavait, amelyeken Jézus „elcsodálkozott”, aztán azt mondta, hogy „ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben”. A gyakori használat miatt is indokolt megvizsgálnunk, nehogy megkopottá váljanak (vagy ami még szörnyűbb lenne, ha kiüresednének!) a szavaink, amikor mi is mondjuk, hogy „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj!”
Jézus azért dicsérte meg a kafarnaumi százados hitét, mert nem tartotta szükségesnek Jézus személyes jelenlétét a gyógyításhoz. Hitt abban, hogy Ő távolról, a puszta szavával is meg tudja gyógyítani a beteget.
Még fontosabb a százados indoklása, amelyet hitvallásához hozzáfűzött. Jézus hatalmát a magáéhoz hasonlította. Ahogyan ő is parancsol a beosztottjainak, akik megteszik, amit mond, ugyanígy rendelkezhet Jézus is, mert hatalma van az ártó erők felett. A százados tudatában volt annak, hogy hatalma a császártól való, akitől maga is függ, tehát végső soron a császár áll mögötte. Ehhez hasonlóan Jézus mögött is ott áll Isten, akinek küldetésében Jézus járt-kelt. Jézus a századosnak ezt a világos látását dicsérte meg.
Amikor a kafarnaumi százados hitével hiszünk, ez azt jelenti, hogy Jézus mögött tudjuk az Atya hatalmát. A nagypéntek, valamint a húsvét sem pusztán Jézus szeretetének, illetve diadalának a megnyilvánulása, hanem az Atya hatalmas, gondoskodó szeretetének a kinyilatkoztatása.
A százados imádságát nem azért mondjuk minden szentáldozás előtt, hogy méltatlanságunk tudata ránk nehezedjen, vagy éppen távol tartsa Jézust. Csupán azért tudatosítjuk magunkban méltatlanságunkat, hogy szinte förgeteges örömmel tudjunk örülni Urunk érkezésének. Mert hiába mondjuk, hogy „csak egy szóval mondd”. Ő mindig újra hajlékunkba jön, ráadásul az Atyával együtt. Az Ő személyes látogatásuk, bennünk lakozásuk által hogyne gyógyulna meg a lelkünk!
Jézus a kafarnaumi százados szolgájának meggyógyításával igazolta küldetését, Isten irgalmának kiáradását, ugyanakkor elővételezte a pogány népek felkarolását, az egyetemes megváltást is.
Ahogyan a hitetlennek tartott parancsnok beismerte alárendelt szerepét, az ő alázatos szavai arra tanítsanak minket, hogy Isten áldását, segítségét fogadjuk őszinte alázattal! Mert a kegyelem ott működik, ahol önteltségünk helyett bízunk Isten mindenhatóságában. Isten bennünk való jelenlétével, egyszersmind áldásával is megerősítve így távozzunk, békével, örvendező hálaadással minden szentmiséről!