Pünkösdhétfő – 2018 óta Ferenc pápa óhaja szerint a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának emléknapja – ApCsel 1,12-14; Jn 19,25-27
Hogyan fogadjuk a szenvedéseket?
A Szűzanya a mai evangéliumban Fájdalmas Anyaként áll előttünk.
A fájdalmat és a szenvedést szeretnénk kiküszöbölni az életünkből. Az igazság azonban az, hogy soha nem tudjuk teljesen kiiktatni. Édesanyánk vajúdásával kezdődik az életünk, és sokszor haláltusával fejeződik be. Életünk során is vannak elkerülhetetlen testi-lelki szenvedések, amelyek próbára teszik türelmünket, reményünket, szeretetünket, néha talán még a hitünket is…
Kudarcra van ítélve az a társadalom, amelynek az a törekvése, hogy kiirtsa a szenvedést. Nehéz elfogadni, hogy minden szenvedést nem lehet elkerülni.
Szent János apostol azt írja, hogy: „Jézus keresztje mellett ott állt anyja”. Ő nem hagyta egyedül Jézust szenvedése idején. Ő Fiának a szenvedését nem egyszerűen csak megfigyelte, mint egy külső szemlélő, hanem maga is részt vett benne. Mária is szenvedett, amikor követte Jézust a keresztúton, a végén pedig ott állt a keresztje alatt.
Gondolhatjuk, hogy amikor Jézus a keresztről szemlélte anyjának fájdalomtól elgyötört arcát, szerette volna őt vigasztalni, hogy enyhítse anyja szenvedését. Abban a tragikus pillanatban az isteni, valamint az emberi szeretet egyesült. Akkor Jézus Jánosra bízta anyját, és anyjára bízta a szeretett tanítványát, és vele minket is. Mellettünk is ott áll Mária, amikor leginkább szükségünk van rá, különösen a kísértéseinkben és a szenvedésünkben.
Isten boldogságra, örömre teremtett minket, de földi életünkben még alá vagyunk vetve a szenvedésnek, életünk végén pedig a halálnak. Jézus részvéttel nézi a mi szenvedésünket is. Minket is az ő anyjára bíz. Ne feledjük, hogy a Fájdalmas Anya, illetve a Boldogságos Szűzanya ugyanaz a személy. Ő nekünk szerető égi édesanyánk, aki előttünk ment el oda, ahol már nem lesz többé szenvedés, sem halál, sem gyász, hanem csak véget nem érő boldogság. Ő ebben az égi hazában imádkozik értünk „most és halálunk óráján”, ahogy gyakran imádkozzuk az Üdvözlégy Mária kezdetű imádságunkban.
Jézus nem kívülről nézi a mi szenvedésünket. Ahogyan Urunk mennybemeneteléről szóló prefációban imádkozza a pap a szentmisében: „Ő nem azért távozott, hogy magára hagyja az esendő embert”. Máté evangélista Jézusnak a földön elhangzó utolsó mondatával fejezi be evangéliumát: „íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig”. (Mt 28,20). Velünk van a szenvedésünkben, így Pál apostol páldájára testünkben kiegészíthetjük azt, „ami Krisztus szenvedéséből hiányzik” (vö. Kol 1,24).
Ne feledjük, hogy földi szenvedésünk csak átmeneti! Az a remény éltessen és vigasztaljon minket, hogy örök boldogság vár ránk! Mert ha Krisztussal együtt szenvedünk, akkor Vele együtt meg is dicsőülünk (vö. Róm 8,17).