Húsvét 7. hete, szerda – ApCsel 20,28-38; Jn 17,11-19
Kik azok, akik Jézus szerint „nem a világból valók”?
Jézus úgy imádkozott az ő követőiért, mint akik ebben a világban élnek, de „nem a világból valók”.
Egyedül Istenről lehet azt mondani, hogy nem ebből a világból való. Azután azokról szokták még mondani, hogy nem ebben a világban élnek, akiknek nem a világi érvényesülés köti le a figyelmüket. Akiket betölt Isten személyes jelenléte, azok Isten világában vannak. Így értve ők azok, akik „nem a világból valók”.
Akik Jézushoz tartoznak, azoknak az a legbiztosabb ismertető jegyük, hogy szeretik egymást, valamint békességben élnek egymással. Ez az Istennel való egységnek a külső, a világ felé történő megnyilvánulása. Ha Isten életét éljük, akkor a szívünket nem kerítheti hatalmába semmiféle irigység, vagy vetélkedés. Hiszen képességeinket, lehetőségeinket nem a saját világi érvényesülésünkért, sem a saját magunk megdicsőülésére kapjuk, hanem az Istennel, valamint az egymással való egység megteremtésére, erősítésére, a ránk bízottak üdvösségének a szolgálatára. Ahogyan Jézus a világ üdvösségéért élt, illetve halt meg, úgy az ő követőitől is a mások életének szolgálatát kéri.
A békesség az a Krisztustól kapott örökség, amelyet a világ nem tud megadni. Ha az üldöztetések, szorongattatások, valamint nélkülözések közepette is békességben tudunk élni, ez a jele, bizonyítéka annak, hogy közösségben vagyunk az Atyával, a Fiúval a Szentlélekben. Ebben a világban egyedül azok tudnak békességben élni egymással, akik egységben élnek Istennel, akik Isten életét élik. Viszont akiknek a szívében ellenséges, gyűlölködő indulatok uralkodnak, akik egymásra irigykedve, egymás között indulatosan vetélkednek, illetve veszekednek, azok nem Isten világában élnek.
A világ számára a legnagyobb botrányt a magukat hívőknek vallók közötti veszekedések, sőt ami ennél is súlyosabb, a gyűlölködések, valamint a szakadások jelentik. Ezek nem pusztán gyöngítik, hanem egyenesen meghiúsítják a Krisztusról való tanúságtételt. Az ilyen közösségeknek pedig ütött a végórájuk.
A mai szentlecke az elöljárókról azt írja, hogy a Szentlélek által lettek elöljárókká. Ez nem csupán az apostolokra, illetve utódaikra (a püspökökre, a papokra, valamint a szerzetes elöljárókra) vonatkozik, hanem minden Krisztusban hívőre is. Mert valamilyen vonatkozásban a Szentlélek rendeléséből minden Krisztusban hívő elöljáró a kis közösségében.
Érdemes megszívlelnünk III. Honóriusz pápa bullája által az 1223-ban megerősített Ferences Regula óvó felhívását, hogy az elöljárók: „óvakodjanak, hogy más bűne miatt haragra ne gerjedjenek, se fel ne induljanak, mert a harag és a felindulás bennük is, másokban is akadályozza a szeretetet” (RB 7,3). Ezért az legyen a legfőbb törekvésünk, hogy növekedjünk az egymás iránti figyelmességben, valamint az irgalmas szolgáló szeretetben!