Urunk mennybemenetele – ApCsel 1,1-11;
Zsid 9,24-28, 10,19-23; Lk 24,46-53
Mit jelent számunkra Jézus mennybemenetele?
Ma azt ünnepeljük, hogy megtörtént az, amiről Jézus az utolsó vacsorán beszélt, hogy: „Az Atyától jöttem a világba, de most itt hagyom a világot, és visszatérek az Atyához.” (Jn 16,28). Ez megvalósult már akkor, amikor föltámadt. Mert föltámadásával Jézus már nem a földi életét folytatta, hanem föltámadott testével együtt a Mennyei Atyához távozott, valamint abban él ma is. Feltámadása utáni megjelenései tulajdonképpen csodák voltak. Mennybemenetele ezeknek a csodáknak az utolsó alkalma. Az a körülmény, hogy közben felhő takarta el Őt a tanítványok szeme elől, csupán azt jelentette, hogy többé ne számítsanak újabb megjelenésekre.
Jézus azonban nem egy olyan világba ment, ahol majd csupán a világ végén fogunk találkozni Vele. Azért tűnt el szemeink elől, hogy ne rajtunk kívül legyen, hanem bennünk készítsen nekünk otthont, már ebben a földi életünkben. „Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek, … hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.” (Jn 14,2-3). „Aki szeret engem azt Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk, és benne fogunk lakni.” Ez már most is így van. Szent Ágoston mondja: Ő „közelebb van hozzám, mint én önmagamhoz („interior intimo meo”).
Nem mellékes körülmény, hogy Jézus áldó kézzel emelkedett föl. A Zsidókhoz írt levél tanúsága szerint azért emelkedett a mennybe, „hogy most Isten színe előtt közbenjárjon értünk.”
Jézus mennybemeneteléről többféle beszámolót olvashatunk. De mindegyik beszámoló megegyezik két dologban. Az egyik az, hogy Jézus missziós parancsot ad tanítványainak, mely szerint „Az ő nevében … minden népnek megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni”. A másik pedig, hogy a küldetésük teljesítésében Jézus az ő segítségéről biztosítja övéit a Szentlélek által.
Tehát Jézus mennybemenetele nemcsak földi küldetésének befejezését, hanem egyben az Egyház küldetésének indulását is jelenti. Egyháza által Jézus a világ végéig folytatja megváltó és megszentelő művét az igehirdetés, valamint a szentségek kiszolgáltatása révén.
A mai ünnep erősítse meg bennünk azt a hitet, reménységet, örömet, hogy nemcsak erre a világra születtünk, hanem egy másik teljesebb, boldogabb életnek vagyunk a várományosai. Mert a halállal nem zárul le az életünk. Sőt, szeretteinkkel is örökre együtt leszünk.
Jézus mindig úgy beszélt a halálról, mint valami átmenetről, egy kapuról, amely az örök életre nyílik. Abban az életben nincs tér és idő, nincs elszakadás, elmúlás és fájdalom. Pál apostol ezért írja, hogy: „Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre” (Kol 3,1-2).
Szent Ágostonnal mondhatjuk: „Azért szálltál le, Uram, hogy meggyógyíts. Azért szálltál fel, hogy fölemelj. Feltámadásod, Uram, a mi reménységünk, mennybemeneteled a mi megdicsőülésünk”.