Húsvét 6. vasárnapja – Jn 14, 23-29
Béke lakik-e a szívünkben? Mi okozhat bennünk békétlenséget?
Amikor Jézus búcsúzott, határtalan nagy szeretet töltötte el irántunk, illetve bámulatos békesség, amelyről azt állította, hogy ránk fogja hagyni. Nem gondolta a hamarosan rá váró kínokra, valamint árulásokra, hanem tanítványait bátorította, illetve vigasztalta, hogy ne nyugtalankodjék a szívük, ne csüggedjen. Arról beszélt, hogy elmegy nekünk otthont készíteni. A mai részlet első mondata is bizonyítja, hogy ránk is gondolt, mert egyes szám harmadik személyben fogalmazott: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála.” Ehhez kapcsolódik ígérete: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek.”
A legnagyobb nyugtalanságot az otthontalanság érzése, az értékelés és elfogadottság hiánya okozza, amikor nem találjuk a helyünket a világban. Pedig „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” (Tamási Áron), ahol önmagunkért szeretnek minket. Nem lehetünk nyugodtak, valamint boldogok, ha nem érezzük, hogy valaki szeret minket. Csupán akkor tudunk mi is szeretni, ha valakinek a mindene vagyunk.
Isten elfogad minket olyannak, amilyennek teremtett, illetve amilyenné lettünk. Mi sokszor másmilyenek szeretnénk lenni, mint amilyenek vagyunk, illetve máshol, más körülmények között. Pedig az Isten ott vár ránk, ott akar találkozni velünk, ahol éppen vagyunk. Arra vár, hogy elfogadjuk Őt nem egyszerűen ideiglenes társnak, átmeneti vendégnek, hanem örökös lakónak, szövetségesnek. Ő akar nekünk örök otthont adni. Felajánlja örök szeretetét, valamint várja a mi szeretetünket. Mindenünkké lett, valamint várja, hogy mi is egészen az övé akarjunk lenni. „Magának teremtett minket, és nyugtalan a mi szívünk, amíg benne meg nem nyugszik.” (Szent Ágoston)
Krisztus békessége az Isten életébe való bekapcsolódásból születik. Ezt nem fenyegeti a halál, mert Isten szeretete örökké megmarad, ezért ebben nem csalódhatunk. Elois Leclerc mondatja Assis Ferenccel, hogy „Isten él, és ez egyedül elég, és ez minden békesség forrása.”Ezáltal menekülünk meg a nyugtalanságtól, a félelemtől.
Jézus a feltámadása után nem távozott életünkből, hanem új módon velünk maradt. Jézus mindenkori tanítványának az a jutalma, hogy Ő az Atyával együtt lakást vesz benne.
Az a béke, amelyet Krisztus ad nekünk, az Isten, valamint az ember között létrejött harmonikus állapot, egymásra találás, amelyben nincs helye az aggodalomnak, a csüggedésnek. Csupán ez lehet a mi megnyugvásunk!