Húsvét 2. (irgalmasság) vasárnapja – Jn 20,19-31.
Miért nem hitt Tamás apostol Jézus feltámadásában?
Mi hiszük-e Isten irgalmas, mindenható szeretetében?
II. János Pál pápa 2002. jún. 29-én annak alapján rendelte el a mai ünnepet, hogy a bűnnel, szörnyűséggel teli XX. század első harmadában Jézus egy lengyel apáca, Fausztina nővér által (aki 1905-1938 között élt, 33 éves korában meghalt) azt üzente nekünk, hogy „az Isten irgalma nagyobb a mi bűneinknél.” Ezért minden helyzetben bízzunk a mennyei Atya irgalmas szeretetében, valamint az ő mindenható erejében!
Jézus minket is meg akar szabadítani a gondterhelt nyugtalanságtól, a szorongásos félelmeinktől, mint Tamás apostolt, akinek a nehézségei már akkor elkezdődtek, amikor Péterrel, valamint a többi tanítvánnyal együtt ő sem tudta elfogadni Jézus szenvedését.
Jézus szenvedésével, kereszthalálával hatalmas erővel tört rá az apostolokra minden kérdés, valamint kétely Jézus tanításával kapcsolatban. Különös színben tűnt fel előttük maga a gondviselő, irgalmas Atya is, az Örökkévaló, aki Fiát ilyen tragikus módon veszni hagyja. A szorongató kérdés ugyanaz, mint mindig a történelem során, hogy miért engedi meg Isten a rosszat? Miért győzhet az erőszak, a gonoszság, a mindent elborító hazugság a jó, az igaz emberi törekvések felett? Miért kínozza az ártatlan embereket a szenvedés, a betegség? Sokszor úgy érezzük, hogy igaza van a zsoltárosnak, amikor keserűen megállapítja, hogy „Az ember, övezze bár tisztelet, nem marad meg; olyan, mint az igavonó állat, amely kimúlik, bizony hasonló hozzá”(Zsolt 49,13).
Hisszük-e, hogy jó az Isten? Vagy ha le tudja győzni az összes rosszat, de nem akarja, akkor ezt miért teszi? Miért nem irgalmas? Vagy ha nem tudja legyőzni a rosszat, akkor nem mindenható? Ilyen kérdések gyötörhették a két emmauszi tanítványt, akik legalább ketten voltak De az ő kétségbeesett helyzetük csupán egy napig tartott, viszont Tamás egy hétig magában gyötrődött.
Talán nem látta, csupán hallotta, hogy milyen sebeket kapott Jézus, amelyekbe belehalt. De bizonyára ő sem gondolta komolyan, hogy hinni fog, ha kezével megérintheti a feltámadt Krisztus testének sebeit, illetve a kezét az oldalsebébe teszi. Nem tudjuk, hogy mit érezhetett, vagy mire gondolhatott, amikor a többi apostol szeme láttára megjelent neki a feltámadt Jézus. De bizonyára megdöbbent, hogy Jézus a többi apostol hallatára is felidézi az ő egy héttel ezelőtti szavait, illetve biztatja, hogy úgy bizonyosodjék meg arról, hogy Ő él, ahogy Tamás akar megbizonyosodni róla, majd teremtő szavával mondja: „Ne légy hitetlen, hanem hívő!”
Jézus hozzánk is szól, valamint boldognak nevez minket, ha hiszünk benne. Amilyen láthatatlan az örökkévalóság, amelyben Jézus él,, éppen olyan közel van, ha nem is érezzük. Merjük hát hinni, ha nem érezzük Jézus jelenlétét még magunkban sem! Merjük kimondani, akár hangosan is, egyes szám első személyben, hogy Köszönöm, Uram, hogy a te sebeid által gyógyulhattam meg én is!a