Évközi 5. hét, szombat – Mk 8,1-10
Jézus miért tett (illetve tesz ma is) csodákat?
Miért gyógyított Jézus betegeket, miért szaporította meg a kenyereket, miért támasztott fel halottakat? Miért követeltek égi jelet Tőle (vö. Mk 8,11)? Mit akart igazolni akkor, amikor a tömeget emlékeztette arra, hogy Jahve „Égi kenyeret adott nekik enni” (Jn 6,31) a pusztában való vándorlásuk során?
Fontos körülmény, hogy a mai evangéliumi részlet szerint Jézus négyezer embert úgy lakatott jól, hogy először elkérte a tanítványoktól a magukkal hozott összes élelmet. Hét kenyerük volt (a hetes szám a teljességet, vagyis az összeset jelenti), ezen kívül mivel halászok voltak, volt néhány kisebb haluk is. Ezt a keveset is, de valójában mindenüket kérte Jézus. Azzal pedig, hogy a maradékkal éppen hét kosár telt meg, azt akarta igazolni, hogy a megszaporított kenyér bőségesen elegendő volt.
Jézus arra tanított a Miatyánk kezdetű imádságban, hogy a mennyei Atyától szükséges kérnünk a mindennapi kenyeret, amelyet Ő mindig képes megadni nekünk. De ne feledjük el, hogy a mi közreműködésünket is kéri! Szüksége van a gabonát elvető, learató, valamint a további munkákat is elvégző kezünkre, egészen a kenyér megszegéséig. Amit mi tudunk adni, az kevésnek tűnhet, de ha mindenünket odaadjuk, akkor Jézus kezében, az Atya áldásával a Tőle kapott kenyér elegendő ezrek táplálására is.
Assisi Szent Ferenc az Úr imája nyomán így imádkozott: „Mindennapi kenyerünket, a te szerelmes Fiadat, a mi Urunk, Jézus Krisztust add meg nekünk ma, annak a szeretetnek az emlékezetére, megértésére és tiszteletére, mellyel irántunk viseltetett, és azokéra, amiket értünk mondott, tett, szenvedett”.
Ahogyan Jézus „fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak”, az megfelel az utolsó vacsora szertartásának. Ezeket a szavakat ismétli a pap az ostya átváltoztatásakor is. A szentmisében nagyobb csoda történik, mint a kenyérszaporításkor. De ehhez is szükség van az általunk hozott kenyérre, valamint a borra. A mi részünk odaadásának szükségességét az is hangsúlyozza, hogy a borba vizet is cseppentünk.
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mit jelent az, amit Jézus a bor átváltoztatása után mondott: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre” (Lk 22,19)! Érezzük fontosnak a „tegyétek” szót is!
Jézus nem csupán a világ üdvözítésében, hanem életünk minden területén igényli, valamint felhasználja a mi közreműködésünket. Vegyük észre ennek szükségességét, illetve a lehetőségeit! Amit pedig végképp ne feledjünk el, hogy: „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” (Zsid 13,8)! Ő csodát tesz ma is, ha hegyeket mozgató hittel találkozik!