Évközi 2. hét, csütörtök – Zsid 7,25-8,6; Mk 3,7-12
Örülünk-e annak, hogy római katolikus keresztények vagyunk?
A mai evangéliumi részlet átmenetet képez az előtte, valamint az utána olvasható egységek között.
Lehet, hogy először az evangéliumi részlet végénél ragadunk le, amikor Márk beszámol arról, hogy „Még a tisztátalan lelkek is, amint meglátták Jézust, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia!” Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda Ő.” Miért? Amikor Simon Péter megvallotta, hogy Jézus az Isten fia, akkor Ő megdicsérte Pétert.
Mert a tisztátalan lelkek csupán kényszerűségből hódoltak Előtte, de nem volt bennük hit, remény, illetve szeretet, közben telve voltak gyűlölettel, irigységgel, valamint rosszakarattal. Vallomásukkal ártani akartak Jézusnak. Kaifás főpap majd azért ítéli Őt halálra, mert megvallotta, hogy Ő Isten Fia. A sátán örökké gyűlölni fogja Jézust, az ő Édesanyját, a tanítványait, valamint minket is. Ezért a gonosz lelkek tanúságtétele nem kedves az Isten előtt, sőt kártékony.
A mai evangéliumi részletben ennél fontosabb mozzanat, hogy Jézus kifejezetten kéri a tanítványokat, hogy hozzanak neki egy bárkát. Az egész evangéliumi elbeszélésben ez az első szolgálat, amelyben aktív szerepben látjuk mellette a tanítványokat. Ez az aktivitásuk fog kiteljesedni, amikor Jézus mint főpap az utolsó vacsorán részesíti őket abban a hatalomban, hogy átváltoztathatják a kenyeret az ő testévé, a bort pedig az ő vérévé. Föltámadása után ugyancsak a papi hatalomban részesednek, amikor megkapják a hatalmat a bűnök megbocsátására.
Adjunk hálát Istennek, hogy mi ehhez az egyházhoz tartozhatunk! Adjunk hálát azért is, hogy Ő annyira elfogadja a Szentlélek által fölszentelt papjaink gyarló, de szeretetből fakadó szolgálatát, hogy általuk Ő maga gyakorolja az irgalmasságot, Ő maga gyógyít. Szent testének vételéből merítsünk erőt, hogy az üdvösség útján járva részesedhessünk Isten életében!