Évközi 2. hét, hétfő – Mk 2,18-22
Van-e bennünk öröm, amikor böjtölünk?
Amikor Márk evangéliumában Jézus meghirdette a mennyek országának örömhírét, ezt rögtön összekötötte egy fontos felhívással: „Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1,15). Az evangélium örömhírt jelent.
A régivel való szakítás (a bűnbánattartás), valamint az új élet alapja az örömhír befogadása. Ez az Isten országába való bejutás első lépése. Akik hittel fogadják a hírt, hogy Isten emberré lett, azokat eltölti az öröm. Az örömhír befogadása után következhet az erkölcsi megtérés.
Örömünk oka az, hogy Isten a gyarlóságunk ellenére is meghív minket az ő országába. Átérezzük méltatlanságunkat Isten szeretetére, de azt is felismerjük, hogy Isten viszont nagyon is méltó arra, hogy szeressük. Maga Isten siet a segítségünkre, mert Ő végtelenül irgalmas. Ezekiel próféta szerint Isten nem kívánja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen (vö. Ez 18,23).
Az Ószövetségben nagyon sok hasonlat szól arról, hogy Isten olyan, mint a vőlegény, valamint az ő népe a menyasszony. A kánai menyegzőn Isten új népét az apostolok képviselték. Jézus azt is előre vetítette, (utalva halálára), hogy: „jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek”.
A böjtölés gyakorlata az üldöztetések idején erősödött meg igazán. Felismerték, hogy a keresztény életnek is megvannak a maga szenvedései, böjtjei, legfőképpen a halál miatt. De a keresztény élet alapvetően mégis örömben eltöltött élet. Az öröm, illetve a szomorúság, akár a napfény, valamint a köd, átjárják egymást, amíg Krisztus második eljövetelére várunk. De az öröm erősebb. A szomorúság csupán átmenetileg uralhatja az életet.
Ebben a kettősségben élünk. Jézus már itt van mibennünk, illetve közöttünk (különleges módon az Oltáriszentségben), de majd másodszor is eljön, hogy beteljesítse uralmát.
A megváltás még személyes életünkben sem fejeződött be. Ez a folyamat egész életünkben folytatódik. Örömünk forrása, hogy minden botlás után új életet kezdhetünk, valamint beléphetünk Isten lakomájára.
Böjtölésünk Isten hiányának érzését, a Jézus szenvedése, valamint elvétele miatti fájdalmunkat fejezi ki. Ugyanakkor Jézus irgalmas szeretetében bízva, az ő eljövetelét várva, Belé vetett hittel, valamint bizalommal böjtölünk.
A böjttel felidézzük azt a várakozást, amely az égi lakoma teljes örömét előzi meg. Az Eucharisztiában azt ünnepeljük, hogy a vőlegény már velünk van a szentségi színek alatt. Velünk van életünk szenvedéseiben is. Ha pedig kitartunk ezekben, Vele leszünk a dicsőségben is. Jézus mondta: „Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban. Ezért adom át nektek az országot, mint ahogy Atyám, nekem átadta, hogy majd asztalomnál egyetek és igyatok országomban” (Lk 22, 28-30).