December 8. Szeplőtelen fogantatás ünnepe – Lk 1,26-38
Tudatában vagyunk-e annak, hogy Isten ránk bízta nemcsak a magunk, hanem mások üdvösségét is? Felelősnek érezzük-e magunkat mások üdvösségéért?
A mai evangéliumban az angyal Jézusnak a fogantatását közli Máriával. De tudjuk, hogy ma nem Jézus, hanem Mária szeplőtelen fogantatását ünnepeljük, aki Anna és Joachim szerelméből fogant.
A felolvasott evangéliumi részlet azért illik a mai ünnephez, mert azt mondta az angyal Máriának, hogy: „kegyelemmel teljes”. A szeplőtelen fogantatás hittitka a kegyelemmel teljességben nyer magyarázatot. Mária ugyanis Jézus Krisztus megváltói érdeméből mentes volt az eredeti bűntől. Isten megtestesült Fia telve volt kegyelemmel és igazsággal (vö. Jn 1,14). Ezért méltó volt, hogy az ő anyja is egészen tiszta, szeplőtelen legyen.
Már Duns Scotus János ferences teológus (1270-1308) megfogalmazta, hogy: „Decuit, potuit, ergo fecit” „Illett, Isten megtehette, tehát megtette”. Ehhez képest kb. 550 évre volt szükség ahhoz, hogy az egyetemes katolikus teológiai gondolkodás felismerje, hogy nem csupán illett, hanem szükséges is volt, hogy Szűz Mária fogantatásától kezdve mentes maradjon az eredeti bűntől.
Az illendőségen, illetve a szükségességen kívül más oka is volt annak, hogy Mária mentes maradjon az eredeti bűntől. Isten alkalmassá akarta tenni arra, hogy minden akadályoztatástól, káros befolyástól mentesen, teljesen tiszta értelemmel, szabad akarattal tudjon dönteni arról, hogy elfogadja-e Isten akaratát, ezzel eldöntse az egész emberiség, egyben az egész világmindenség sorsát. Mária kiváltságos volta nem azt jelentette, hogy nem maradt meg a szabadsága! Sőt, teljesen tiszta tudatra, valamint minden korlátozástól mentes szabad akaratra volt szüksége ahhoz, hogy döntsön az egész emberiség nevében.
Gábriel angyal beszélgetése Máriával Erzsébet, várandóságának kifejezett említésével zárul. Gábor angyal egyértelműen kimondja, hogy Erzsébetet „magtalannak tartják az emberek”, de rögtön folytatta, hogy „Istennek semmi sem lehetetlen”. Ez szünteti meg Mária félelmét. Ezeket a szavakat követően egyezik bele Mária az Úr ajánlatába.
A mi utunkat Isten felé nem az Ő távolsága teszi lehetetlenné, hanem inkább az attól való félelmünk, hogy életünk meddő, akárcsak Erzsébeté. Az ember magától csupán a saját meddőségét tudja észrevenni. Erzsébet várandósága viszont ennek az ellenkezőjét mondja. Azt, hogy „Istennek semmi sem lehetetlen.”
Az ember számára az üdvösség egyedül lehetetlen. Viszont még Isten sem tudja megvalósítani azt a mi együttműködésünk nélkül, a mi akaratunk nélkül. Szükséges teret adnunk Istennek a testünkben, illetve a szívünkben.
Mária mert igent mondani, mindentudás, illetve előrelátás nélkül. Benne egybeesett az Isten akarata, valamint az ő személyes emberi akarata. Így általa megkezdődhetett üdvösségünk korszaka.