Advent 1. hete, csütörtök – Iz, 26,1-6; Mt 7,21.24-27
Biztos alapokra építjük-e egyéni, valamint közösségi életünket?
Ha meg akarunk felelni mindenki elvárásának, illetve olyan szabályok szerint akarjuk építeni életünket, amelyekben mindnyájan meg tudunk egyezni, akkor a leggyengébb réteget, a homokot választjuk. Mert csupán egyvalami van, amiben mindnyájan megegyezünk, az ősbűn miatti rosszra hajló emberi természetünk.
Súlyosan tévedünk, ha úgy akarjuk tiszteletben tartani mások másságát, illetve szabadságát (akár ateizmusát is), hogy elfogadjuk az erkölcsi normák viszonylagosságának téves eszméjét. Így nem sikerül felépíteni olyan világot (= olyan társadalmat), amelyben mindenki otthon van, azaz biztonságban érzi magát. Ha óvakodunk vallásos elkötelezettségünknek akár a jelét is adni, mert attól félünk, hogy bárkit megsértünk vagy kirekesztünk, akkor önmagunkat rekesztjük ki az üdvösségből.
Nemzetünk történelme bizonyítja, hogy őseinknek a keresztény hithez való ragaszkodása a fennmaradásunkat, gyarapodásunkat, a fejlődésünket biztosította. (Három évszázad alatt kétszer is benépesítettük a Kárpát-medencét, a honfoglaláskor, valamint a tatárjárás után.) Ugyanakkor a történelmünk azt is megmutatja, hogy hová vezetett az, amikor őseink a hittől elpártoltak. A felbomló családok, a csonka családban élő gyerekek számának növekedése is jelzi, hová vezet az, ha leromboljuk azt, ami értékes volt az életben, azután keresztény mivoltunk bontott tégláiból akarunk hazát építeni. Csak akor lehetünk Európa, illetve az emberiség javára is, ha ragaszkodunk Krisztushoz, aki egyedül képes megszabadítani az ősbűn átkától. Csak az ő tanítása alapján lehet életünk igazságosan rendezett, biztonságos, békés.
Ha az alapokat meg akarjuk erősíteni (ez az adventi feladatunk), akkor elsősorban az Istennel való élő, személyes kapcsolatot szükséges megújítanunk, mert egyedül erre lehet tartós emberi kapcsolatokat, boldog egyéni, illetve közösségi életet építeni.
Ha valóban hiszünk az Istenben, akkor bízzunk Benne, valamint tőle kérjünk segítséget minden bajban! Krisztus tanításának megfelelően szükséges megalkotni közösségi törvényeinket, valamint szabályrendszerünket. Isten olyan alap, mint az a szikla, amely nem rendül meg. Rá lehet építeni, belé lehet kapaszkodni.
A Jézus tanítása szerinti élet azért is hasonlít a sziklára épített házhoz, mert az Ő követésében mi magunk is átalakulunk. Kialakul bennünk Krisztus hasonmása, az Atya pedig elfogad gyermekének. Csak így, Isten kegyelmének segítségével tudjuk leküzdeni belső kísértéseinket, valamint külső ellenségeinket.
Tehát ahelyett, hogy összedőlt életünk romjain keseregnénk, itt az ideje, hogy megtaláljuk azt a teherbíró sziklaalapot, amelyre egyedül érdemes építeni házat, illetve hazát, vagyis kisebb, valamint nagyobb közösségeket. Így a Karácsony a megújult istengyermekségünk, az Isten családjába való tartozásunk ünnepe lesz.