Évközi 34. hét, szerda – Lk 21,12-19
Hogyan fogadjuk, ha megszégyenítenek vagy üldöznek minket?
Amikor valaki(k) részéről kellemetlenség, megszégyenítés, vagy üldöztetés ér minket, gondolkodjunk el azon, hogy ennek mi lehet az oka.
Ha a helytelen magatartásunk miatt ér minket elmarasztaló ítélet vagy üldöztetés, akkor rászolgáltunk, sőt örülhetünk neki, hogy nem a halálunk után leszünk kénytelenek elszámolni tetteink következményével. Ha viszont azért szenvednünk, mert Krisztus tanítványához méltó módon viselkedtünk, akkor is lehetünk boldogok, mert visszajelzést kaptunk arról, hogy valóban Krisztus tanítványai vagyunk. Krisztus mondta, hogy az ő tanítványainak második ismertetőjegye az, hogy: „Ha… engem üldöztek, titeket is üldözni fognak” (Jn 15,20).
Akik egyszerűen a mának élnek, azok számára már a Krisztusban hívők léte is kellemetlen lehet, mert érthetetlen, illetve nyugtalanító lehet számukra az önként vállalt áldozat, lletve nem akarják elfogadni azt sem, hogy Isten előtt felelősek vagyunk tetteinkért.
Az Istenért vállalt szenvedéssel tanúságot teszünk Isten iránti hitünkről, hűségünkről, valamint szeretetünkről. Ugyanakkor Isten is tanúságot tesz a mellettünk való hűségéről, valamint az irántunk való szeretetéről, bizalmáról.
A mai evangéliumban Jézus azt ígéri, hogy Ő úgy tesz tanúságot mellettünk már itt a földön, hogy: „olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani”.
Isten Lelke irányítja szavainkat, valamint tetteinket a Jézus mellett való tanúságtételben. Ez nem csupán a világ felé, hanem a magunk számára is megnyilvánul azzal, hogy üldöztetés, valamint a gyűlölet közepette is meg tudjuk őrizni a békét, illetve a szeretetet. Erre ugyanis pusztán emberi erőnkből nem volnánk képesek. Isten segítségével azonban képesek vagyunk állhatatosak, türelmesek, szelídek maradni.
Ezek a tapasztalatok felkészítenek minket arra, hogy bizalommal tekintsünk a további megpróbáltatások elé, ugyanakkor fejlesztik bennünk az alázatosság erényét. Erre szintén Isten kegyelme tesz képessé minket. Minden azon múlik, hogy a hitünk mennyire tudatos, mennyire személyes döntés eredménye. Akinek felszínes, vagy nem a Jézussal való személyes kapcsolatból forrásozó a hite, az könnyen meginoghat.
Erősödjék meg a meggyőződésünk arról, hogy: „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik” (Rom 8, 28)! A megpróbáltatások hittel történő elviselésének végső haszna, hogy felkészítenek minket életünk legnagyobb próbatételére (a halálunkra), hogy a végsőkig állhatatosak maradjunk, vagyis hogy bizalommal várjuk Jézus Krisztus eljövetelét.