- évközi hét, kedd – Lk 21,5-11
Örülünk-e annak, hogy a világ végén mindenki megtudja, mennyire szerettük Istent, valamint egymást?
Időnként szokás a nagy figyelmeztetéssel való riogatás, illetve fenyegetés egy új világrend kialakulására utaló jelenségek miatt.
Jézus óv minket a riogatástól: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket”! A világ vége miatt pedig: „ne rémüldözzetek”! Ennek az időpontját senki sem tudja. Előjelei sem lesznek. Mindössze annyit lehet tudni a világ végéről, hogy biztosan bekövetkezik. A mai evangéliumban szereplő előjelek nem a világ végének, hanem Jeruzsálem közelgő pusztulásának az előjelei.
A félreértés abból is adódott, hogy a korabeli zsidók hite szerint a jeruzsálemi templom állni fog a világ végéig. Ezért amikor Jeruzsálem, valamint benne a templom pusztulása Krisztus után 70-ben bekövetkezett, néhányan még a tanítványok közül is tévesen azt gondolták, hogy hamarosan bekövetkezik a világ vége is, vele együtt pedig Krisztus dicsőséges eljövetele.
Annyit biztosan tudhatunk, hogy a mulandó világ utolsó kozmikus összeomlása után Krisztus dicsőségesen el fog jönni. Az ő eljövetele az Isten végső győzelmének megnyilvánulása lesz (Isten igazságosságának, egyben irgalmas szeretetének a diadala). Nyilvánosságra fognak kerülni mindegyikünk legtitkosabb gondolatai, vágyai, cselekedetei. Semmi sem marad következmény nélkül. Mindenki érdemei szerint jut a boldog örök életre vagy az örök kárhozatra.
Ne félelemmel gondoljunk a világ végére! Hiszen nem a mulasztásainkat, valamint a gyarlóságainkat fogják felsorolni. Elsősorban a jó tetteink lesznek nyilvánvalóvá, amelyekért földi életünkben nem kaptunk jutalmat, de még köszönetet, elismerést, dicséretet sem. Akkor majd nyilvánvalóvá lesznek azok a jó tetteink, amelyeknek földi életünkben nem maradt semmi nyoma, vagy külső emléke. Nem marad jutalom nélkül a másoknak készített étel, a szeretettel adott pohár víz, a mások utáni takarítás, a betegek, illetve idősek gondozása, még az együtt érző, szavakat nem találó részvéttel teli, vagy másokra mosolygó tekintet sem. Isten szeretete lesz a jutalma minden zúgolódás nélkül elszenvedett bántásnak, igazságtalanságnak, minden másokkal szembeni megbocsátásnak. Kárpótlást kapunk minden nélkülözésért, másoktól nem kapott szeretetért, mindenért, ami miatt földi életünkben hiányt szenvedtünk.
Elkövetett gyarlóságaink miatt se féljünk, mert az is nyilvánvalóvá lesz, hogyan tartottunk bűnbánatot, mennyire igyekeztünk hibáinkat jóvátenni!
Akkor majd az lesz a vigasztalásunk, sőt örömünk, hogy meg fogja tudni mindenki, hogy mennyire szerettük egymást. Mert lehet, hogy a földi életünkben ezt nem tudtuk eléggé kifejezni. Legfőképpen azonban az lesz a legnagyobb jutalmunk, amit azért kapunk, hogy mennyire szerettük Istent. Mert ahogyan Szent Ágoston mondta: „A szeretet jutalma maga a szeretett személy”.