Évközi 30. hét, szerda – Lk 13,22-30
Igyekszünk-e bensőséges kapcsolatra Jézus Krisztussal?
Arra a kérdésre, hogy hányan üdvözülnek, Jézus nem adott számszerű választ. Ez alapot jelenthetne a restség igazolására, a csüggedésre vagy az elbizakodottságra. Mert ha azt mondta volna, hogy kevesen üdvözülnek, akkor azt gondolhatná valaki, hogy minek igyekezzek, én úgysem reménykedhetek. Ha viszont azt válaszolta volna, hogy sokan, akkor szintén megindulhatna a hamis számítgatás, hogy a sok közé majd csak becsúszok valahogy, erőfeszítés nélkül is. Ezért azt válaszolta, hogy „Igyekezzetek a szűk kapun bemenni!” Az a fontos, hogy minden erőnket latba vetve úgy igyekezzünk az üdvösségre jutni, ahogyan a szűk kapun igyekeznek átjutni az emberek.
Tehát ne azon töprengjünk, hogy hányan üdvözülnek, hanem tegyünk meg mindent saját üdvösségünkért, vagyis jól használjuk fel rövid, bizonytalan életünk lehetőségeit, valamint kerüljük a vakmerő bizakodást! Ne halogassuk megtérésünk idejét, mert Isten irgalmas és hosszan tűrő, de nem tudhatjuk, hogy mikor szólít számadásra minket!
A több életre mindig szűk kapu vezet. Már a földi életre való születéskor is, aztán a felnőtté válásra, a szabadságra, a szebb, illetve a gazdagabb életre, az erkölcsi tisztaságra, a teljes mélységükben felvállalt emberi kapcsolatokra is. Egész életünkben folyamatos újjászületéseken átmenve szükséges végül megszületni az Isten számára. A testi halál teszi véglegessé újjászületéseinket, amíg megszületünk a boldog örök életre, az üdvösségre. Vannak, akik úgy gondolják, hogy jogosultak az üdvösségre, ezért követelődznek: „Uram! Nyisd ki nekünk!” De az ajtó zárva marad. Ezzel Jézus arra utal, hogy egyesek az ő ismerőseinek tekintik magukat, de a valóságban ellenségei. Hányan esznek-isznak Jézussal a szentmiséken, amikor szentáldozáshoz járulnak, hallgatják az Ő szavát, az evangéliumot, valamint a homíliákat, mindennap imádkoznak, miközben életvitelük távol áll az evangélium által megkívánt gyakorlattól. Jézus az ilyeneket nem ismeri övéinek, sőt, a gonosztevő kifejezést alkalmazza rájuk.
Az elbizakodás veszedelme, a beérkezettség gőgje mindnyájunkat fenyeget. Senki nem üdvözülhet pusztán azért, mert keresztény, mert Jézust Urának emlegeti. Személyes igyekezet nélkül, elszánt, valamint számítgatást nem tűrő, mindent latba vető törekvés nélkül senki, még akeresztény ember sem üdvözülhet. Életünk legfontosabb feladata: a végső célunk, az üdvösségünk elérése. Ez adjon ösztönzést a szeretetre, a becsületességre, a helytállásra, keresztjeink türelmes hordozására.
A földi élet bajait, betegségeit, szenvedéseit sokan Isten büntetésének tekintik, emiatt elkeserednek. Mi azonban hisszük, hogy Isten nekünk jó Atyánk, aki ezek által is nevel minket, figyelmeztet a jóra, visszatart a rossztól, próbára teszi hűségünket, lehetőséget ad az érdemszerzésre, segíti bejutásunkat a szűk kapun keresztül. A bejutásnál természetesen nem lökdösődjünk, hanem segítsünk másokat is bejutni! Legfőképpen pedig Jézus tanításának életre váltásával lépjünk bensőséges kapcsolatra Jézus Krisztussal!