Évközi 29. hét, szerda – Lk 12,39-48
Tudatában vagyunk-e annak, hogy gondnokok, vagyis szolgák vagyunk?
A vasárnapi evangéliumban hallhattuk, hogy mit mond Jézus: „az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mk 10,45). Az mondta ezt, Aki által, valamint Akiért a világmindenség lett, Aki minden uralmat megkapott a mennyben, illetve a földön.
A mai evangéliumi részletben Jézus azt is mondja, hogy az Emberfia nagy jutalmat ad annak, akit a szolgálatára készen talál: „minden vagyonát rábízza”. Ugyanakkor azok a szavai is megdöbbentőek, hogy aki nem teljesíti hűségesen a szolgálatát, azt „kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja”.
Fájdalmas tapasztalatként szakadhat ránk a csüggedés, ha úgy tűnik, hogy hiába várunk Jézus érkezésére. Nagy kísértés az a gondolat, hogy: „Uram bizonyára késni fog”. Egyéb kísértéseink bennünk is fölkelthetik az élvezetek, valamint a hatalom utáni vágyat, illetve el tudnak tántorítani minket a mennyei Atya akaratának teljesítésétől. Nagyon nagy a kísértés a szereptévesztésre is, amikor tévesen úgy gondoljuk, hogy urak vagyunk, nem pedig szolgák. Pedig mindnyájunkat a Gazdánk rendelt a többi szolgatársunk fölé, hogy amíg Ő vissza nem tér, kiadjuk részüket az élelemből.
Jézus nagyon határozottan azt kéri tőlünk, hogy Isten akarata szerint a magunk helyén mindnyájan úgy szeressük, illetve szolgáljuk Istent, hogy okosan, valamint hűségesen gondoskodunk azokról, akiket a mi Urunk ránk bíz. Képességeinket, illetve lehetőségeinket úgy kaptuk, hogy alkalmasak legyünk az Isten által ránk bízottak szolgálatára.
Olyan szigorúan határozott, kötelező érvényű Istennek ez az akarata, hogy: „az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap.” Tehát senkinek sincs felmentése a kapott feladatok teljesítésének kötelezettsége alól. Úgy is lehet mondani, hogy mindenkinek kutya kötelessége Isten akaratának a teljesítése.
Az a fontos, hogy mindig azt tegyük, ami az Isten akarata. Kérjük a Szentlelket ennek megismerésére, illetve teljesítésére! Jézus nemcsak magáról mondta, hogy nem azért jött, hogy Neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon másoknak (vö. Mt 20,28). A Szűzanya is azt mondta magáról, hogy: „az Úr szolgálója vagyok” (Lk 1,37).
Az embert nem arra teremtette az Isten, hogy ő legyen a középpontja a világnak, hanem arra teremtette, hogy szolgáljon, a szolgálatban teljesedjék ki az élete. Pál apostol írta: „Senki közülünk nem él önmagának, és senki nem hal meg önmagának. Míg élünk, Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk” (Róm 14,7-8).
Hűségesen várjuk azt, Aki eljön azon a napon, amikor a legkevésbé várjuk, hogy ne vesztünkre, hanem üdvösségünkre váljék az Ő érkezése.