Október 19. Alkantarai Szent Péter – Lk 12,22-31
A mai evangéliumban mondja Jézus: „ne aggódjatok megélhetésetek miatt,… Inkább az Isten országát keressétek”! Követjük-e ezt a felszólítást?
Jelenlegi templomunkat 1727, illetve 1743 között építették, annak az 1250 és 1260 között épült gótikus templomnak a romjaira, amelynek védőszentje Veronai Szent Péter vértanú volt. Vajon helyette miért választották Alkantarai Szent Pétert a templom védőszentjéül, aki Buda török kézre kerülése után 20 évvel (1562. október 18-án) halt meg, a mostani templom építése előtt pedig alig 100 évvel (1629-ben) avatták szentté?
A jelenlegi templom építésének kora a török uralom utáni újjáépítés ideje volt. A humanizmus, amelyben Isten helyett az embert állították a középpontba, a világias szellem térhódítását eredményezte. Ez előkészítette a talajt a reformáció számára, amely nem megújulást, hanem szakadást eredményezett az Egyházban, és kedvezett a török hódításnak is. Az akkori ferencesek felismerték, hogy az Egyházon kívüli reformáció helyett az Egyház keretein belüli reformra van szükség.
Ezért választották az új templom védőszentjéül Alkantarai Szent Pétert, aki Assisi Szent Ferenc méltó követőjeként komoly bűnbánatra, állandó imádságra és szigorú szegénységre törekedett. A lelkek üdvössége iránt nagy buzgóság töltötte el. Életét leginkább a szenvedő Krisztus iránt tanúsított nagy szeretet jellemezte. Ezért állított fel nagy kereszteket mindenütt, ahol prédikált.
Életszemléletét jól összefoglalja az a mondata, hogy: „Én nem a puszta szegénységért lelkesedem, hanem azért, amit a megfeszített Üdvözítőnk iránti szeretetből vállalunk”. Ennek megfelelően a vallásos élet legfőbb céljának a három isteni Személlyel való élő kapcsolat ápolását, az aszkézis céljának pedig az emberek iránti áldozatos szeretetben való növekedést tekintette.
1554-ben (Buda eleste után két évvel) kapott engedélyt arra, hogy Szent Ferenc Reguláját az eredetinél is szigorúbban tartsa meg. Ettől kezdve társult hozzá néhány ferences testvér, akik mások megbélyegzése, önemésztő hitviták helyett a több imádságra, a komolyabb bűnbánattartásra és a szigorúbb szegénységre törekedtek.
Jézus mai példabeszéde minket is arra int, hogy a túlzott aggodalmaskodás helyett több időt és energiát fordítsunk az Istenben létesített emberi kapcsolataink ápolására.
Alkantarai Péter halála után Avilai Teréz ezt írta róla nővértársainak: „Jóllehet nagyon szűkszavú volt, (de) senkit sem hagyott válasz nélkül. Istennek úgy tetszett, hogy halála után még nagyobb segítséget és több tanácsot kapjak tőle, mint életében. Az Úr egyszer megígérte nekem, hogy mindaz, aki Péter nevében kér tőle valamit, megkapja. Én magam tapasztaltam sok ügyemben, hogy amit Péter oltalmába ajánlottam, az a kívánt módon sikerült”.
Bizalommal kérjük mi is az ő közbenjárását gondjaink jó megoldása, valamint az Isten iránti és az embertársaink iránti szeretetünk megújulása érdekében!