Évközi 25. hét, szerda – Lk 9,1-6
Megteszünk-e minden tőlünk telhetőt azért, hogy Isten országa bennünk, illetve köztünk legyen?
Az apostolok képzésének a korai, legelső időszakaszában Jézus először magához hívta a tizenkettőt, hogy legyenek egységben Vele. Csak ezután küldi őket, hogy folytassák az ő küldetését, hogy általuk is teljesüljön Isten akarata, azaz „hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére” (1Tim 2,4).
Az apostolok küldetése teljesítésének külső körülményeire vonatkozóan Jézus szigorú, aprólékos utasításokat ad. Nem szabad, hogy az anyagi javak iránti gond kösse le figyelmüket, hanem teljes odaadással az Isten országát hirdessék. Ezért eszköztelenül indítja útnak a tanítványait. Semmi mást nem vihetnek magukkal, mint az Úr üzenetét. Küldetésüket csakis küldőjük nevében teljesíthetik. Erre azért volt szükség, hogy megtapasztalják az általuk hirdetett örömhír erejét, amely az emberi szívekben meghozza gyümölcsét. Nem bízhatnak sem a maguk képességeiben, sem más emberek segítségében, hanem egyedül csak Jézusban, aki átadja nekik hatalmát, hogy munkájukat eredményesen tudják végezni.
A mai evangéliumi részletben Jézus még attól is eltiltja az apostolokat, amiről egy vándor sem mond le. „Semmit se vigyetek az útra: se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt! Két ruhátok se legyen!” Jézusnak ezek a legelső, legkorábbi konkrét követelményei nem minden időkre szóló, egyetemes utasítások. Ezért nem kérhetjük számon a mai igehirdetőktől.
Később, szenvedése előtt, ugyancsak Lukács evangéliumában (22,35-38) Jézus hatályon kívül helyezi az előbbi utasítások egy részét. Engedélyezi például az erszény, a tarisznya, a saru, sőt még a kard használatát is. Ebből következik, hogy Jézus szavai a teljes szegénységre vonatkozólag később már nem úgy érvényesek, ahogyan első alkalommal az Úr azt a tizenkettőtől megkívánta. Azonban továbbra is fennáll az igény, hogy az apostolok legfőbb gondja a küldetésük teljesítése legyen.
Ma is érvényes viszont, hogy Jézus szerint az apostoli munkához szükséges anyagi feltételeknek, illetve az igehirdetők megélhetésének a biztosítása azoknak a kötelessége, akik készségesen befogadják az általuk közvetített jézusi tanítást.
A mai lelkipásztorok a munkájukat csak a hívekkel közösségben, a hívek anyagi támogatásával tudják végezni. Jézus kifejezett szándéka ez. A szentmiséken való aktív részvétellel, valamint a világban mutatott jó példával együtt, a hívek anyagi támogatása a hívők részéről a tanítás elfogadását bizonyítja.
Legyünk hálásak azért, hogy Isten napjainkban is küld olyan személyeket, akik nekünk közvetítik az ő szavát, az örömhírt, amely Isten felé vezet minket. A magunk részéről pedig mindnyájan tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, beleértve az anyagi támogatást is, annak érdekében, hogy Isten országa bennünk, illetve köztünk legyen!