Évközi 23. hét, csütörtök – 1Kor 8,1-13; Lk 6,7-38
(Szűz Mária szent nevének emléknapja)
Az egymással való kapcsolatainkban mennyire vagyunk figyelmesek, nagylelkűek, előzékenyek, türelmesek, stb.
Jézusnak az élet kenyeréről vagyis az ö testének evéséről, (amiről később kiderült, hogy az Oltáriszentség vételéről) mondott beszéde után sokan azt mondták, hogy „kemény beszéd”. Kemény beszédnek minősülhet a keresztjeink vállalásáról, de különösen az ellenségszeretet parancsáról mondott beszéde (ez talán a legkeményebbnek is tűnhet). Pedig ez utóbbi valójában annak az egyetlen parancsnak a tartozéka (következménye), amelyet Jézus a végrendeletében hagyott ránk: „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szeretettelek titeket.” (Jn 13,33). Érvényes Jézusnak valamennyi kemény beszédére, hogy ha bármelyiket nem fogadjuk el, akkor magát Jézust utasítjuk vissza.
Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy az ellenségeskedés megszüntetésének nincs más alternatívája, mint az ellenségszeretet. Mert azok, akik egymással ellenségesen viselkednek, sokszor már nem is emlékeznek rá, hogy mikor kezdődött a veszekedésük, illetve mi váltotta azt ki. Az évek múltán aztán következnek a sorozatos sértések, bántások mindkét részről, amelyek mindig újabbakat szülnek, hiszen a szemben állók azt gondolják, hogy mindent meg kell torolni. Ebben a látszólag megállíthatatlan folyamatban, amikor a helyzet minden nap egyre rosszabb, illetve amelyet ördögi körnek is nevezhetünk, csak az hozhat megoldást, ha valaki a bosszú helyett a megbocsátást választja.
Isten arra választott ki minket, hogy megvalósítsuk a világban Isten terveit, valamint szeressük egymást, amelyben főleg a megértésre, a jóságra, az alázatra, a szelídségre, a türelemre szükséges törekedni. Az indítóok az, hogy Isten megbocsátott nekünk, ezért ugyanezt szükséges tennünk egymással. Mindent Krisztus lelkületével szükséges tennünk az emberek felé. Mivel az Isten nagylelkű velünk szemben, a hívő embernek is szükséges nagylelkűnek lenni embertársaival szemben. Számunkra alapvető követelmény, hogy kövessük a mennyei Atya irgalmasságát.
Az ellenségszeretet parancsát nem tudjuk teljesíteni, ha előbb nem törekszünk szeretetben élni azokkal, akik közvetlen környezetünkben vannak (a családban, stb.) Ez mindennapi feladatokat ró a közösségünk valamennyi tagjára. Szelídséget, türelmet, figyelmességet, a nagylelkűség gyakorlását, a magunk akaratáról való lemondást, a másik kedvének a keresését, az előzékenységet az alkalmazkodást igényli.
Erre csak azok képesek, akikben tudatosult Istennek irántunk való irgalmassága, bocsánata. Ara is szükség van, hogy az irgalmasságot nap mint nap gyakoroljuk a legkisebb közösségükön belül. A kifelé irányuló ingyenes szeretet csak az Istennel való közösségből táplálkozhat, ezért mindenek fölött törekedjünk ennek erősítésére!