Június 29. Szent Péter és Szent Pál apostolok
ApCsel 12,1-11; 2Tim 4,6-8. 17-18; Mt 16,13-19
Hogyan lehetséges az, hogy nemcsak életünk, hanem halálunk is szeretteink üdvösségét szolgálhatja?
Azért ünnepeljük a két szent apostolt a mai napon, mert ereklyéiket június 29-én együtt vitték át az appiai úti katakombákból a mai Szent Sebestyén templom közelében levő ókori templomba.
Emberileg nézve Péter és Pál apostol halála az egyháztörténelem legnagyobb vesztesége lehetne. Mégis, haláluk napját kezdettől fogva győzelemként ünnepeljük.
Haláluk napja nyereség elsősorban nekik, mert a jó harcot megharcolták, a pályát végigfutották, és a hitet nemcsak megtartották, hanem tovább is adták. Ezen felül még életüket is odaadták áldozatul. Másodsorban nekünk is nyereség, mert hitben és szeretetben beteljesedett életük példa, égi közbenjárásuk pedig segítség számunkra.
Péter, aki az oldás-kötés hatalmát kapta, az olvasmány szerint börtönbe került. Az Egyház tagjai számára csak az imádság maradt. Péternek szüksége is volt a hívek imádságára, mert kiszabadulása egyedül Isten műve volt. Isten kiszabadította őt a börtönből, mert szükség volt még a szolgálatára. De majd elérkezik a nap, amikor ő is egészen a kereszthalálig követi Urát. Péter ekkor már olyan dicsőségnek tartja ezt, amihez nem érzi magát méltónak. A hagyomány szerint Péter ezért kérte, hogy őt fejjel lefelé feszítsék keresztre.
Pál apostolnak Tituszhoz írt 2. levele arról tudósít, hogy a börtönben ülő öreg Pált mindenki cserbenhagyta. De levele mégsem keserű, sőt tele van hálával és reménységgel. Mert megtartotta hűségét Krisztushoz, és bizalommal várja az Ő eljövetelét. Életének (mint minden gazdag életnek) a titka a szeretet. Utolsó istenszolgálata pedig az életének feláldozása volt.
Valójában csak a halál nyomhatja rá munkásságunkra és életünkre a hitelesítő pecsétet.Egész életünkben törekedjünk arra, hogy a halál olyan állapotban találjon minket, amikor Krisztust mindenek fölött szeretjük, testvéreinket pedig őérte, ugyanazzal a szeretettel.
Ahogyan Pál írta a Filippieknek: „Mind a kettő vonz: Szeretnék elköltözni, hogy Krisztussal egyesüljek, mert ez mindennél jobb volna. De hogy értetek életben maradjak, arra nagyobb szükség van” (Fil 1,23-24).
Péter és Pál apostol tanítása, illetve életpéldája adjon nekünk is erőt, valamint bátorítást, hogy Isten kegyelmével a mi életünk és halálunk a megdicsőülés lehetősége legyen. Amikor már nem maradt több lehetőségünk arra, hogy életünkkel szeretteink üdvösségét szolgáljuk, akkor a szeretettel elfogadott, valamint felajánlott halálunk maradjon a legutolsó és egyben a legnagyobb tettünk, amit szeretteinkért felajánlhatunk!