Jézus Szívének ünnepe – Papok napja – Jn 19,31-37
Követjük-e a szelíd, alázatos szívű Jézust? Szoktunk-e imádkozni Jézus szíve szerinti papokért?
Jézus irántunk való szeretetének ünneplése szélesebb körben 1856-ban kezdődött. Hozzátartozik az ünnep történetéhez, hogy nemzetünket 1915. január 1-jén a magyar püspöki kar (bíboros főpásztorunk vezetésével, nem sokkal az első világháború kezdete után) felajánlotta Jézus Szívének. Főpapjaink ekkor már tudták, hogy veszélyes, összehangolt támadás zajlik nemzetünk ellen.
Azután Jézus szíve ünnepét 1929-ben (az első nagy világválság évében) XI. Piusz pápa kiterjesztette az egész Egyházra. Elrendelte, hogy ez az ünnep mindig az Úrnapját követő hét péntekjén legyen.
Szent II. János Pál pápa rendelkezésére pedig 2004. évtől kezdve Jézus Szíve ünnepe egyben a Papok Megszentelődésének Világnapja is lett. A szent pápa kérte, hogy az egész Egyház együtt imádkozzék Jézus Szíve szerinti (vagyis szelíd, alázatos szívű) papokért, akik Jézus lelkületét, illetve példáját magukévá téve szolgálják Istent, valamint az ő népét.
Van a mai evangéliumnak egy különösen mély értelmű mondata. Miután Jézus már kilehelte lelkét, egy katona a lándzsáját beledöfte az oldalába, „és ekkor vér és víz folyt ki belőle”. Nincs névelő sem a víz, sem a vér előtt. Mindkettő szimbólum.
A víz itt az örök életet, az Isten feltárását jelképezi az ember előtt (vö. Jn 4,14). „Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust” (Jn 17,3). Amikor Jézus utal az átszúrt oldalából fakadó vízre, akkor a víz a Lélekre alkalmazott szimbólum (vö. Jn 7,38-39).
A víz az élet, a közölt szeretet szimbóluma, a vér pedig az áldozaté, a halálé. A vér jelképezi, hogy Jézus főpapként az Atyának odaadta magát. A víz egyszersmind az Atya áldásának, az Atya szeretetének az emberekhez történő elhozatala, szintén főpapként. Megvalósul a szövetség, melynek alapja az Isten szívébe írt törvény. Jézus lándzsával átdöfött Szíve az Istent tárta föl az embernek. Hiszen a lándzsa Jézus szívére írta rá a szeretet parancsának a törvényét. Isten önmagára esküdött meg, önmaga szerint cselekedett. A Szeretet a Szeretetet műveli, megteremti az Egyet, illetve a Közösséget (vö. 1Jn 1,3), valamint a kiengesztelődést (vö. Róm 5,1.10).
Jézus mindnyájunkat hív, hogy tanuljunk Tőle.
Jézus szelídségének, valamint alázatosságának a forrása annak a tudata, hogy az Atya szereti Őt. Jézus az Atya iránti szeretetből vállalta a keresztet. Jézushoz hasonlóan nekünk is akkor lesz erőnk keresztjeink hordozásához, ha tudjuk, hogy van Valaki, akinek a mindene vagyunk. Így az Isten szeretetéből erőt merítve tudunk vállalni minden áldozatot.
A Szentlélek a keresztség által minket is Isten életében részesít. Ő segítsen minket elsajátítani ugyanazt a lelkületet, amely Krisztus Jézusban volt (vö. Fil 2,5)!