Jézus Krisztusnak, az örök Főpapnak az ünnepe (2012.-től)
Zsid 10,11-23; Lk 22,14-20
Mit jelent számunkra az, hogy Jézus Krisztus az Örök Főpap?
Az ünnep elnevezése Jézus Krisztusnak a velünk kapcsolatos legfontosabb szerepét és tevékenységét jelöli meg. A Zsidóknak írt levélben olvassuk, hogy Jézus pap mindörökké (vö. Zsid 7,21).
Ez a levél arról is ír, hogy: „Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, legyünk állhatatosak a hitvallásban. Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk” (Zsid 4,14-16).
„Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és arra rendelik, hogy az Isten tiszteletében képviselje az embereket, ajándékokat és áldozatot mutasson be a bűnökért, mint olyan valaki, aki megértő tud lenni a tudatlanok és a tévelygők iránt, hiszen őrá is gyöngeség nehezedik. Ezért a népért is, saját vétkeiért is áldozatot kell bemutatnia. A tisztséget magától senki sem vállalhatja, csak akit az Isten meghív, mint Áront. Így Krisztus sem önmagát emelte főpapi méltóságra, hanem az, aki így szólt hozzá: »A Fiam vagy, ma szültelek.« Másutt meg ezt mondja: »Pap vagy mindörökké…«” (Zsid 5,1-10).
XII. Piusz pápa „Mediator Dei” kezdetű körlevele részletesen elmélkedik arról, hogyan lehet Krisztus egyszerre pap, ugyanakkor áldozat is. Igaz, ugyan, hogy maga Jézus Krisztus az áldozatot bemutató pap, de Ő nem saját magáért, hanem miérettünk pap, midőn az egész emberiség Isten-dicséretét bemutatja a mennyei Atyának. Igaz az is, hogy Ő az áldozat, de miérettünk áldozat, midőn az emberiség gyarlóságaiért saját magát áldozza fel.
XII. Piusz pápa körlevele arra is buzdít minket, amire Pál apostol: „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt” (Fil 2,5). Ez azt jelenti, hogy amennyire emberileg lehetséges, igyekezzünk ugyanazzal az érzéssel eltelni, amely a mi Üdvözítőnkben volt az ő áldozatának a bemutatásakor! Töltse el a mi lelkünket is az ő mélységes alázatossága! Az ő érzéseivel adjuk meg Isten szent Fölségének imádásunkat, tiszteletünket, dicséretünket, valamint hálaadásunkat! Legyünk mi is Vele együtt áldozattá oly módon, hogy magunkat felajánlva követjük az evangélium parancsait; önként és készségesen vállaljuk keresztünket; így engesztelve Istent vétkeinkért.
Ha elsajátítjuk ezt a lelkületet, akkor az apostol szavaival mi is elmondhatjuk magunkról, hogy: „Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem” (Gal 2,19-20).