Nagyböjt 2. vasárnapja – Milyen a jó gyónásra való felkészülés?
A helyes gyónásra való előkészület az Isten iránti bizalomból fakad. Ahhoz hasonlítható, mint amikor az apostolok jelen voltak Urunk színeváltozásának a hegyén. Közösségben voltak a Fiúval, valamint az égiekkel. Ennek fényében új szemszögből, a magasból látták magukat. A gyónásra való előkészületben törekedjünk arra, hogy a tetteinket, a minket ért eseményeket Jézus szemével lássuk! Ez egyébként a megtérés első lépése is.
Ebben a folyamatban jön létre az ún. tökéletes bánat, amikor egész valónkkal felismerjük, belátjuk, sőt fájlaljuk hibáink súlyát. Részleges a bánat, amikor azért gyónunk, mert érezzük, hogy valami rossz volt, de ezt még nem vagyunk képesek belátni. A bűnbánathoz ez is elegendő.
Akkor van szükség mindenképpen a gyónásra, ha súlyos bűnt követünk el. A halált hozó (halálos) vétek (Jak 1,15 alapján) az, amikor ennek elkövetése rögzíti bennünk az Istentől való távollétet. Ilyen tetteket akkor követünk el, amikor a szűk értelemben vett 10 parancsolatot tudva, akarva, ténylegesen megszegjük.
Az Egyház kérése, hogy évente legalább egyszer (ha lehet, nagyböjti-húsvéti időben) végezzük el szentgyónásunkat. Akik viszont tudatosan ápolják az Istennel való kapcsolatukat, azok rendszeresen meg-megújítják ezt a felbecsülhetetlen értékű köteléket.
Szánjunk az előkészületre időt, hogy életünk mélyebb rétegeihez is eljussunk! Ne csupán beessünk a gyóntatószékbe! Ha segítséget jelent, akkor írjuk le egy papírra, hogy minél összeszedettebb legyen a gyónásunk. Vizsgáljuk meg azt is, hogy ezeknek mi a gyökere? Lehet, hogy olyan gyarlóságokat takarnak el tetteink, amit elsőre észre sem veszünk? Vajon mi miatt követjük el ezeket?
Érdemes az előkészülethez jó lelki tükröt használni, ami segíthet észre venni azt, amire talán nem is gondolunk. Életünk fő területeit tekintsük át (az Istennel való kapcsolatunkat, a közvetlen környezetünkben való jelenlétünket, a személyes életvitelünket, a kötelességteljesítésünket)! A bűn konkrét dolog, mint a törvény. Vannak olykor azonban szubjektív körülmények, amik csökkenti vagy növeli az abban való felelősségünket.
Érdemes azt is átgondolni, hogy nem szükséges-e valakivel személy szerint kiengesztelődnünk. Vagy mit szükséges átrendeznünk az életünkben ahhoz, hogy a gyónás után másként haladjunk tovább?
Gondolkozzunk el azon, hogy Isten: „nem kímélte saját Fiát, hanem mindnyájunkért áldozatul adta”. Az Atya a Fiát adta értünk. „Nagy volt a váltságdíjatok”, írja Pál apostol (1Kor 6,20). A Fiú életébe került, hogy mi szüntelen újrakezdhessünk. Ez késztessen minket arra, hogy nagyra értékeljük a szentgyónásban kapott lehetőséget! Azt se feledjük, hogy Isten ennyire szeret minket!