Évközi 3. hét, kedd – Mk 3,31-35
Akarunk-e Jézushoz tartozni? Tudjuk-e, hogy mi ennek a feltétele?
Ha hozzátartozóink közül valaki nagy dicsőséget szerez magának, akkor büszkék lehetünk rá. Ha pedig valamilyen szégyenletes dolgot művel, akkor vele együtt mi is szégyenkezünk. Így vagyunk azokkal is, akikkel akármilyen kisebb-nagyobb közösségbe tartozunk (legyen az akár olyan nagy közösség, mint egy nemzet).
A mai evangéliumi részletben Jézust azért keresték fel a rokonai, mert hibbantnak tartották Őt, aki szégyent hoz rájuk.
Az, hogy a biztos megélhetést nyújtó szakma helyett vándor-prédikátorságra adta a fejét, még jobban megerősíthette a rokonokat abban a meggyőződésükben, hogy Jézus bolond. Ezért elhatározták, hogy utána menve hazahozzák, hogy ne hozzon még több szégyent rájuk. Bizonyára anyját is a rokonok beszélhették rá, hogy menjen velük, hogy ő is segítsen Jézust hazahozni. Ezután mondta Jézus, hogy: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?… Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám”.
Assisi Szent Ferenc a hívőkhöz írt levelében hosszasan írt arról, hogyan lehetünk jegyesei, testvérei, illetve anyja a mi Urunk Jézus Krisztusnak. Röviden idézem: „Jegyesei akkor leszünk, amikor a Szentlélek által a mi Urunk Jézus Krisztussal egyesül a hívő lélek. Testvérei akkor, amikor az Atyának akaratát teljesítjük, aki a mennyekben van. S anyja akkor, amikor az isteni szeretet, valamint a tiszta és őszinte lelkiismeret által szívünkben és testünkben hordozzuk őt, és szent cselekvéssel, melynek példaként kell mások előtt világoskodnia, világra szüljük őt”.
Mindezt röviden összefoglalva, azok tartoznak Jézushoz, akik szívükön viselik, valamint megteszik az Atya akaratát. Az Atya akarata pedig az, hogy minden ember üdvözüljön.
Tegyük fel magunknak azt a kérdést, illetve legyünk őszinték magunkhoz, hogy akarunk-e Jézushoz tartozni? Megteszünk-e mindent a magunk, valamint mások üdvösségéért? Megtiszteltetésnek érezzük-e, értékeljük-e, jó érzéssel tölt-e el minket, hogy rokonságban, sőt egységben lehetünk Jézussal?
Ha igen, akkor ne csupán hallgatói legyünk Jézusnak, hanem éljünk is úgy, ahogyan Ő tanítja nekünk! Akkor egységben lehetünk Vele, Pál apostollal pedig elmondhatjuk, hogy: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem” (Gal 2,20). Ráadásul külön öröm, hogy akkor együtt lehetünk nemcsak Vele, hanem minden üdvözült testvérünkkel majd az örök életben is!