Advent 1. hete, hétfő – Mt 8,5-11
Bízunk-e Isten szeretetében, valamint hatalmában?
Vajon miért került a pogány kafarnaumi százados története Advent első hétköznapjára?
Talán azért, mert Jézus egy alkalommal az Isten ítélkezésével kapcsolatban azt mondta, hogy: „az Isten… hamarosan igazságot szolgáltat… Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,7-8).
Mivel Jézus példaképül állította a tanítványok elé a pogány százados hitét, amikor azt mondta, hogy: „mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben”, ezért számunkra is példakép lehet. Egyrészt nem tartotta szükségesnek Jézus személyes jelenlétét a gyógyításhoz. Hitt abban, hogy távolról, puszta szavával is meg tudja gyógyítani a beteget. Másrészt pedig hitte, hogy Jézusnak hatalma van az ártó erők fölött, mégpedig azért, mert Istentől kapta ezt a hatalmát. A százados hitével hinni annyit jelent, mint Jézus mögött meglátni az Atyát. Jézus nem egyszerűen a saját szeretetét bizonyította, hanem az Atya szeretetéről is tanúskodott. Ilyen szeretettel szeret minket az Atya.
Amikor minden szentáldozás előtt a százados szavait mondjuk, ezt nem azért tesszük, hogy méltatlanságunk tudata ránk nehezedjen, vagy hogy távol maradjunk Jézus asztalától. Azért tudatosítjuk magunkban méltatlanságunkat, hogy azután annál jobban örüljünk Urunk érkezésének. Bár azt mondjuk, hogy „nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd”, ennek ellenére Ő kész a hajlékunkba jönni.
Azon is elgondolkodhatunk, hogy a pogány százados hogyan hívta Jézust: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik”. Kérjük Jézust, hogy szabadítson meg minket is a kudarcok, vagy a bántások által okozott lelki sebzettségünktől!
Amikor Jézus születésének megünneplésére készülünk, gondoljunk arra is, amit Jézus Nikodémusnak mondott az éjszakai beszélgetésükben! Olyan nagyon szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát is odaadta érte, hogy: „aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16). Higgyünk abban, hogy Isten szeret, ezért örök életet akar adni nekünk!
Adventben arra is meghív minket Egyházunk, hogy egész életünket úgy éljük meg, mint egy nagy zarándoklatot. Ennek során nem csupán közös imáinkkal, hanem áldozatos szeretetünkkel is segítjük egymást napról napra közös vándorlásunkon, amelynek végén majd asztalhoz telepedhetünk a mennyek országában.
Ismerjük fel nehézségeinket, hogy mi akadályoz minket utunkon! Ismerjük el botlásainkat, tévedéseinket! Bízzunk Isten irgalmas szeretetében! Engedjük, hogy Krisztus meggyógyítson, azután pedig üdvözítsen minket! Alázattal higgyünk abban, hogy mindez Egyházunk papjainak szolgálata, különösen a szentgyónás és a szentáldozás által valósul meg! Ezen az úton jön el hozzánk az Úr, ezek révén gyógyít, valamint üdvözít minket.