Évközi 22. hét, hétfő – Lk 4,16-30
Milyen hatással van életünkre Jézus tanítása?
Aki először találkozik Jézus programbeszédével, amelyet Izaiás prófétára hivatkozva mondott el, teljesen megérti Jézus názáreti kortársainak magatartását (felháborodását, tiltakozását). Ahhoz, hogy Jézus programbeszédét megértsük, valamint elfogadjuk, arra van szükség, hogy előbb Jézus későbbi tanítását megismerjük, megértsük, illetve elfogadjuk. Aztán ebből a tapasztalatunkból kiindulva szembenézhetünk azzal, hogy mi lenne velünk, ha nem ismerhettük volna meg Jézus tanítását, illetve ha nem tapasztalhattuk volna meg mindazt, amit ő követése jelent számunkra.
Így tudunk rádöbbenni arra, hogy a Jézusba vetett hit, továbbá az ő tanítása nélkül milyen örömtelen, sivár, kilátástalan, tartalmatlan, valamint céltalan lenne az életünk. Arra is rádöbbenhetünk, hogy milyen sötétségben, rabságban, megkötözöttségben élnénk. Ráeszmélhetünk arra, hogy mennyire szükséges volt, hogy Jézus meghirdesse, illetve megvalósítsa programját, amelyet az Izaiás prófétától vett idézettel hirdetett meg: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje”.
Jézus ma is ugyanolyan erővel tanít. Ezért lehet Ő a szomorkodók vigasztalója, a gyengék erőssége. Jézus ma is szabadulást hirdet a bűn, illetve a hazugság rabságában sínylődőknek. Hogy mindez megvalósuljon életünkben, Jézus tőlünk is hitet kíván, amely nemcsak elméleti tanok elfogadását jelenti, hanem életünket átformáló személyes meggyőződést is.
Az emberek többsége ma is követelődzve áll Isten elé. Azt igénylik, hogy Ő úgy igazolja magát, ahogy az az illetőknek tetszik. Az ember megátalkodottságán az Isten sem akar erőt venni. Ő egyedül azokon tud segíteni, illetve azoknak tudja megadni az üdvösséget, akik hívő bizalommal meghajlanak előtte.
Elfogadjuk-e, hogy szükségünk van Jézus világosságára, gyógyítására (vagyis bűneink bocsánatára)? Átéltük-e már az előítéleteink, helytelen szokásaink rabságából való szabadulás örömét? Értékeljük-e, hogy milyen mérhetetlen gazdagságot jelent az, hogy Őt magunkénak mondhatjuk? Eltölt-e minket örömmel az, hogy megleltük az elrejtett kincset? Örülünk-e annak, hogy megköthettük életünk nagy üzletét, amikor mindent készek voltunk odaadni érte? Az életünk kereteit jelentő korlátok, valamint lehetőségek hálóját ajándéknak tartjuk-e?
Ha elfogadjuk, illetve megtapasztaljuk Jézus szabadító erejét, akkor Ő mindnyájunkat arra hív (utána pedig küld), hogy elvigyük az ő örömhírét az embereknek. Alkalmassá tesz minket a szolgálatra, valamint eltölt erővel. Higgyünk a kegyelemben, amely az örömhír továbbadását kíséri! Ez a kegyelem megnyitja a szíveket a befogadásra! Akik hittel fogadják Isten kegyelmét, azokban kifejti a hatását!