Évközi 19. vasárnap A – Mt 14,22-23
Hogyan készülünk a várható viharokra, a válságokra?
Tudjuk-e, hogy mit szükséges tennünk válságok idején?
A csodálatos kenyérszaporítás napja miért nem úgy fejeződött be, hogy lefekvés előtt Jézus a tanítványokkal együtt zsoltárokat énekelve megbeszéli, hogy milyen csodálatos volt a vakációjuk első napja?
A háborgó vízen küszködő tanítványokat érdemes az előzményekkel összefüggésben szemlélni: „Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János haláláról, csónakba szállt és elment egy kietlen helyre.” (Mt 14,13) Egyedül akart lenni. Fáradt tanítványai is. De többezres tömeg is követte őket. Egész napos tanítás után a tanítványok teljesen kimerülve hiába kérték, hogy Jézus bocsássa el az éhes tömeget. Ezzel szemben Jézus felszólította őket, hogy „ti adjatok nekik enni!” (Mt 14,16). A tanítványok ezt talán csak kénytelen-kelletlen teljesítettek.
Jézus felmérte, hogy tovább már nem számíthat a tanítványokra. Ezért miután „a tömeg befejezte az étkezést, csónakba parancsolta tanítványait, hogy amíg ő elbocsátja a tömeget, menjenek át előtte a túlsó partra. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék.” Máté evangélista csak kétszer tesz említést Jézus imádságáról: itt, és a Getszemáni kertben. (Mt 26, 36-46). Csak a virrasztók, az imádkozók értik meg, hogy a dicsőségbe a szenvedésen át vezet az út. Jézus hasonló küzdelmet élt át a hegyen, mint a tanítványok a tavon.
Gondolkodjunk el azon, hogy miért jutunk ismételten válságokba. Azon is, hogy mi a teendőnk, amikor terveink. Valamint erőfeszítéseink kudarcot vallanak, amikor megtapasztaljuk erőtlenségünket, tehetetlenségünket, kiszolgáltatottságunkat, amikor végtelenül hosszúnak tűnik az éjszaka? Amikor nem érezzük Jézus közelségét sem?
Akkor is higgyük, hogy Ő velünk és bennünk van! Akkor is bizalommal mondogassuk: Segíts, Uram, hisz nélküled semmit sem tehetünk! Érdemes veszélyhelyzet nélkül is gyakorolnunk a mai evangélium fohászát: „Ments meg, Uram!”, hogy amikor a válságok idején szükség lesz rá, akkor se feledjük mondani!
Bízzunk Benne, mert Ő sohasem feledkezik meg rólunk! Ő tud a mi küzdelmeinkről, még hitünk hiányosságairól is, mint Tamás apostol esetében. Ha Jézust segítségül hívjuk, akkor meghallhatjuk eligazító, bátorító szavait, megtapasztalhatjuk segítségét.
A mai evangéliumi szakasznak valójában Péter a főszereplője. Csak Máté evangélista mondja el ezt a fontos részletet, aki látta Pétert kiszállni a bárkából, menni a vízen Jézus felé, majd annak veszélyét, hogy elmerül.
Életünkben akárhányszor levesszük tekintetünket Jézusról, az elmerülés veszélye fenyeget minket. Jézus mindig kész megfogni a kezünket, de csak akkor, ha mi is hajlandók vagyunk felé nyújtani a kezünket.
Az igazi megtérés az, amikor az ő szavára figyelünk, Rá hallgatunk, és nem a saját erőnkre hagyatkozunk. Ezért mindig Tőle kérjünk bölcsességet, eligazítást, erőt, valamint Őt kövessük, keresztünkkel együtt!
Amikor végül majd szembe nézünk a halállal, akkor is hangozzék fel kiáltásunk! Abban a pillanatban új módon tapasztaljuk meg, hogy az Úr valóban megszabadít minket. Mert az Ő segítségével, Vele együtt jutunk el a túlsó partra.