Évközi 11. hét, csütörtök – Mt 6,7-15
Kellő figyelemmel, összeszedettséggel és tudatossággal imádkozzuk-e az Úr imáját?
Istennel való kapcsolatunk minősége megállapítható abból, hogy milyenek az imádságaink. Jézus a mennyei Atyával való kapcsolatunk ápolásához nyújt segítséget, amikor imádkozni tanít. Fontos tudnunk, hogy Jézus nem egy gépiesen ismétlendő formulát akart adni nekünk. Nem azt mondta, hogy „ezt imádkozzátok”, hanem azt mondta, hogy: „így imádkozzatok”! Mintát akart adni.
Nem szabad megfeledkeznünk a „Mi Atyánk” megszólítás két nagyon fontos mondanivalójáról:
(1) Atyánknak merjük nevezni Istent, akinek nevét a zsidóknak még kiejteni sem volt szabad. Jézus az utolsó vacsorán küldetése lényegének nevezte, hogy kinyilatkoztatta az Atya nevét (vö. Jn 17,6-8 és Jn 17,26). Sőt azt is mondja, hogy: „megdicsőítettelek” (Jn 17,4). Az Úr imájának legelső kérése is erről szól: „szenteltessék meg a te neved!”
(2) Az Atya nevét többes szám első személyű alakban mondjuk, mert mindig a közösség tagjaként állunk az Atya elé. Amikor egyedül vagyunk, akkor sem feledkezhetünk meg testvéreinkről. Csak akkor vallhatjuk Őt Atyánknak, ha embertársainkban a testvéreinket látjuk. A „mi Atyánk” megszólítás feltételezi a közösséget, mégpedig azokét, akik Isten gyermekeinek tartják magukat. Ezzel a tudattal, bizalommal ejtsük ki ezt a szót, hogy: „Atyánk”! Mi így imádkozzunk!