Márcus 15. Nagyböjt 3. hete, szerda (Nemzeti ünnep)

Nagyböjt 3. hete, szerda – MTörv 4,1.5-9; Mt 5,17-19

Tudjuk-e, hogy mi a célja, a haszna és az eredménye annak, ha megtartjuk Isten parancsait?

A mai evangéliumban a törvényekről Jézus azt mondta, hogy: „Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni”.

A mi célunk az, hogy eljussunk az Istennel való egyesülésre. Lényegében (röviden összefoglalva) ez az örök élet, amit másképpen üdvösségnek hívunk. Jézus az utolsó vacsorán mondta, hogy: „Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust” (Jn 17,3).

Azokat a magatartási, illetve cselekvési szabályokat, amelyek révén megismerhetjük, valamint elérhetjük Istent, az Ő joga, illetékessége meghatározni. A Jézus által hitelesített parancsok, előírások mutatják meg az örök üdvösség elérésének az útját.

Ha tehát ezeket Isten segítségével megtartjuk, akkor üdvözülünk.