Advent 2. hete, kedd – Iz 40,1-11; Mt 18,12-14
Hisszük-e, hogy Isten bűnös állapotunkban is szeret minket? Akarjuk-e, hogy megbocsássa bűneinket?
A vasárnapi evangéliumban Izaiás prófétára hivatkozva Keresztelő János már közvetítette az Úr üzenetét: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa” (Mt 3,2). Izajás próféta pedig ezt mondta: „A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit” (Mt 3,3).
A mai olvasmányban Izaiás próféta szelídebben, részletesebben fogalmaz: „»…Vigasztaljátok meg népemet, vigasztaljátok meg« – ezt mondja Istenetek… 
Szóljatok Jeruzsálem szívéhez és kiáltsátok oda neki: Véget ért szolgaságának ideje, bocsánatot nyert gonoszsága… Készítsetek utat az Úrnak a pusztában, egyengessétek Istenünk ösvényét a sivatagon át. Minden völgy emelkedjék föl, minden hegy és halom süllyedjen alá. Ami egyenetlen, váljék egyenessé, és sima úttá, ami göröngyös”.
Az olvasmány végén a próféta Istenről azt mondja, hogy: „Íme, a ti Uratok, Istenetek… Úgy legelteti nyáját, mint a pásztor. Karjaiba veszi bárányait, ölében hordozza őket”. Ez megfelel annak, ahogyan a mai evangéliumban Jézus beszél a jó pásztorról.
A mai evangéliumot meghallgatva gondolkodjunk el bűneink hatásairól! Amikor valamilyen bűnt követünk el egymás ellen, ennek az a következménye, hogy elromlik, vagy esetleg meg is szűnik az egymással való szeretetkapcsolatunk.
Isten azonban nem így viselkedik velünk szemben. Jézus ma hallott példabeszédének (egyben az ő jövetelének) alapvető üzenete, hogy Isten bűnös állapotunkban is szeret minket. Jézus számára minden ember fontos. Ő nem mond le arról az emberről sem, aki bűnben van, hanem utána indul. Az elkóborolt bárányt nem hagyja sorsára. Sőt, Jézus talán akkor van hozzánk a legközelebb, amikor a legreménytelenebbnek érezzük helyzetünket. Aztán, mint a jó pásztor, ha megtalálta elkóborolt bárányát, kész őt fölkarolni és visszahozni a többiek közé. Ráadásul Jézus úgy hozza vissza elcsatangolt báránykáját, hogy közben meg is gyógyítja, újjáteremti. Sőt úgy tudja alakítani a nyáj életét is, hogy annak tagjai szeretettel maguk közé tudják fogadni azt, akit a gazdájuk hazahozott.
Az Úr érkezésére való előkészület elsősorban abból áll, hogy megbánjuk bűneinket, és készek vagyunk jóvátenni azokat. Így megtapasztalhatjuk Isten irántunk való irgalmas szeretetét, hogy aztán tovább tudjuk adni másoknak is.
Öntsön belénk reménységet, hogy Isten számára fontosak vagyunk, hogy Ő bűnösen is szeret és keres minket! Ha megtapasztaljuk Isten irgalmas szeretetét, akkor ez hegyeket mozgató hitet ébreszthet bennünk. Képessé tesz minket arra, hogy boldogan lehordjuk gőgünk hegyeit, fel tudjunk jönni a szégyenkezés völgyéből, valamint Jézussal együtt tudjunk örülni elveszett önmagunk megtalálásának.